Fedezd fel a meglepetések világát! – e mottó jegyében indul útjára 2022-ben a nyolcadik BMW Motorrad International GS Trophy mezőnye. A következő nemzetközi GS Trophy helyszíne Albánia lesz majd, vagyis az utolsó, máig jórészt érintetlen európai „off-road paradicsomok” egyike, ahogy a szervezők jellemezték.

Albániában rendezik a következő GS Trophyt

A résztvevő országok pilótái tehát izgalmas, ugyanakkor kemény munkát igénylő idők elé néznek, hiszen időközben le kell bonyolítaniuk a kvalifikációs eseményeket és ki kell választaniuk a különleges, kalandokkal teli eseményen indítandó csapataik tagjait.

Új kisfilm arról, hogy miért pont Albánia lesz a házigazda 2022-ben

Egy csapat már biztosra veheti az indulását a 2022-es nemzetközi GS Trophyn: az eredeti tervek szerint a 2020-as rendezvényen induló kínai csapat szabadkártyát kapott, mivel az akkor érvényben lévő COVID-19 korlátozások miatt nem tudott részt venni az új-zélandi eseményen.

2022-bmw-gs-trophy-utvonal

A rendezők azt is elmondták, hogy ország belső részét extrém keskeny, kanyargós aszfaltutak és murvás ösvények szelik át, vagyis egy pillanatig sem unatkoznak majd a versenyzők. – Az ember soha nem tudja, hogy mi vár rá a következő kanyarban, mint ahogyan azt sem, hogy az út vajon folytatódik-e vagy annak egyszerűen vége szakad – tették hozzá.