2001-ben még csak 93 088 darab nyilvántartott, forgalmis nagymotor rótta hazánk útjait, ám ez a szám gyorsan növekedni kezdett a kétezres évek közepén, illetve a válság után, 2013-2014 környékén.

Rég nem látott mértékben nőtt a hazai nagymotorok száma

Érdemes összevetni a két adatot: a 2001-es 93 ezer helyett idén januárban már csaknem 195 ezer (!) motorkerékpár volt Magyarországon, és ez részben annak köszönhető, hogy 2020-ban kiugróan sokan vettek nagymotort.

9-szazalekkal-nott-tavaly-a-biztositott-motorok-szama
Egy év alatt közel 9 százalékkal nőtt itthon a biztosított motorkerékpárok száma, és immáron több mint 200 ezer rendszámos kétkerekűt tartanak nyilván Magyarországon

Minden bizonnyal a járványhelyzet is közrejátszott abban, hogy az emberek alternatív közlekedési módokat kerestek, és a számok alapján egy év alatt vagy 15-16 ezren váltottak rendszámos motorra. Ezt támasztják alá a biztosítók számai is, hiszen arról számoltak be, hogy

tavaly 8,5 százalékkal nőtt a biztosított nagymotorok száma, amire már hét éve nem volt példa a magyar piacon.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy hónapokig szinte lehetetlen volt új vagy használt motort venni a 2020-as lezárások miatt, akkor még nagyobb szenzáció, hogy az utóbbi hét év legerősebb szezonját zárták itthon az új és használt vasak forgalmazói.