Három spanyol, valamint egy kínai üzemmel büszkélkedhet a lassan 60 éves J.Juan, és többek között beszállítója a Brixtonnak, a GasGas-nak, a KTM-nek, s még sorolhatnánk az ismert márkákat. Nem véletlen, hogy szemet vetett rá a Brembo vezetősége, és nagyságrendileg 70 millió euróért, azaz átszámítva 25,2 milliárd forintért felvásárolta a cég 100%-át.

Közeleg a Brembo-J.Juan frigy, ha megengedik

Duplán nyerhet a Brembo a vásárlással, elvégre olyan márkák és modellek beszállítója lehet, melyek eddig olcsóbb, más gyártóktól származó féknyergeket vásároltak, főként, hogy a taljánok nemrég az SBS Frictiont is felvásárolták hasonló célból.

a-brembo-felvasarolta-a-j-juant
Napjainkban már könnyű, négydugattyús, radiálisan rögzített féknyergek is készülnek a spanyol J.Juannál

Még nem tudni, mennyi lesz a pontos végösszeg, de mivel a J.Juan mai értéke 73 millió euró, míg az iparági pletykák 70 millió euróról szólnak, valószínűleg a kettő között határozzák meg a vállalat végső árát. Persze egy ilyen nagy volumenű üzlethez a hatóságok jóváhagyását kell kérniük, hogy a monopolhelyzet kialakulásának gyanúja se merülhessen fel. Ha minden a tervek szerint halad, idén ősszel kerülhet Brembo-tulajdonba a J.Juan, és tovább terjeszkedhet a legendás olasz vállalat.