Hatalmas veszteségeket szenvedtek a legnagyobb motorgyártók 2020 első felében – tulajdonképpen csak abban versenyezhettek a rivális márkák, hogy ki könyvel el kisebb visszaesést. A Honda eladásai harmadával (!) csökkentek, a Harley 22 százalékot veszített, és egyébként is a komolyabb márkák rendre 20 és 45 százalék közötti mínusszal zártak júliusig. Ritka kivétel a BMW Motorrad, mely 76 707 motort adott el az első félévben, ami „csak” 17,7%-os visszaesés.

Magyarországon nem csökkent a motorkereskedések forgalma

Magyarország annyiból számít különlegesnek, hogy jottányit sem változott a motorok iránti kereslet, míg személy- és teherautóból 25-30%-kal kevesebbet vásároltak itthon. Összesen 2818 nagymotor talált gazdára július végéig, ami gyakorlatilag megegyezik a 2019-es forgalommal, mi több, júliusban darabra ugyanannyi kétkerekűt vettek (505 db), mint egy évvel korábban. Hogy el tudjuk helyezni a 2818 darabos mennyiséget: két évvel ezelőtt nagyjából ennyi gépet adtak el egész év alatt, míg 2017-ben meg sem közelítettük ezt a mennyiséget.

a-vilag-motorpiaca-a-pandemia-utan-26512
Különösen a kis fogyasztású és/vagy tisztán elektromos gépek piaca pörgött fel leggyorsabban

S hogy mit hoz a közeljövő? Nos, az már most látszik, hogy egyre jobban pörögnek a tömegközlekedést és autózást kiváltó robogók, illetve váltós ingázómotorok – ez a pandémia egyik fontos hozadéka. Az egyik legnépszerűbb villanyrobogó-gyártó, a NIU júliusban már 63%-os növekedést könyvelhetett el 2019-hez képest, és 550-600 ezer (!) új robogó értékesítését tűzte ki 2020-ra. Emellett új, feltörekvő márkák vetik meg a lábukat Európában, mint a nemrég általunk is tesztelt Lvneng, vagyis minden jel arra mutat, hogy az autókhoz hasonlóan a motoroknál is a városi, megfizethető járműveknél veszik át a stafétát a tiszta üzemű gépek.

a-vilag-motorpiaca-a-pandemia-utan-26513
Válság és járvány ide vagy oda, több motor fogyott idén júliusig, mint 2012 és 2017 között bármikor egész évben

Hogy a gyenge kezdés után sikerül-e pozitívba fordítani a 2020-as eladásokat, az csak attól függ, hogy lesz-e és mennyire lesz masszív a járvány soron következő hulláma. Egyelőre erősek a számok, a nyár közepén már minden nagy piac kiugróan teljesített (Spanyolország: + 10,5%, Franciaország: + 21,2%, Németország: 33%), vagyis a vásárlási kedv nem csökkent, így csak a veszélyhelyzet befolyásolhatja a nyár végi és őszi eladásokat.