A hazai körökben jól ismert, mindössze 14 éves versenyző nevét egy csapásra megjegyezte a kinti közönség. Máté ugyanis - élete első KTM Junior Cup versenyén - 2:04.018-as időeredménnyel rögtön megszerezte az edzéselsőséget, majd a futamon a nem éppen ideális, szinte már télies időjárás ellenére is brillírozott - szoros versenyben végül másodikként végzett.

adac-ktm-junior-cup-8486
A start előtti pillanatok

- Pénteken sajnos esett az eső, ezért alig volt lehetőségem edzeni, ennek dacára szombaton egy remek kvalifikációt futottam, így másnap az élről vághattam neki a viadalnak. A vasárnapi rajtom sajnos nem sikerült valami jól, de nagy harcban, folyamatosan előzve végül a második helyig zárkóztam. Akadt adok-kapok bőven, holland ellenfelem például kiszorított a pályáról, s a zsúfolt mezőnyben egy másik vetélytársunk egyből el is ment mellettünk, de végül így is sikerült a befutóra megtartani az ezüstöt érő helyet. Nagyon büszke vagyok az eredményre, miként a csapat is, örülök, hogy már az első versenyen pole-t szereztem és a dobogón ünnepelhettem - mesélte Máté az eredményhirdetést követően.

adac-ktm-junior-cup-8485
Laczkó Máté (balra) pole pozícióval és egy második hellyel mutatkozott be az új sorozatban

Az asseni hétvégén egy másik magyar pilóta, név szerint Bódics Ricsi is kiemelkedő eredményt ért el, pedig számára sem indult tökéletesen a futam:

- Az egyik szemem sír, a másik nevet. Nagyon örülök a negyedik helynek, ugyanakkor a szabadedzések és a teljes hétvége alapján is ismételten többre lettünk volna képesek egy kis szerencsével. Visszapörgetve a történéseket, ha az időmérő jobban sikerül, és nem kerülök állandó forgalomba, valamint a gumitaktikát jobban eltaláljuk, most lehet, hogy akár komolyabb sikerről is beszélgethetnénk.

adac-ktm-junior-cup-8488
Bódis Ricsi - utolsó körös előzésével - végül negyedikként zárt Hollandiában

A versenyen megvolt a nyers tempó, ezt mutatja a hajszál híján a hétvége leggyorsabb köre is. A rajt után az első négy meglépett, én a második négyessel bolyban ragadva motoroztam. Kilenc kör alatt sikerült magam átverekedni a mezőnyön, de ekkora már túl messze kerültem az első háromtól. Nem csüggedek, már Donington jár a fejemben! Jövő héttől folytatódik a mentális és fizikai felkészülés. Köszönöm szépen a sok-sok segítséget a csapatomnak és a támogatóinknak!” - mondta el Ricsi a holland versenyhétvége után.