Az ADVESmoto számolt be róla, hogy egy igazi „sztárvendég” is színesítette a programot a Győrben rendezett Lightning Day - III. Villanyautós Családi Napon:

Ha már ilyen sok hangtalan motor összejött az eseményen, gyorsulási versenyt is rendeztek, hogy összemérjék: mennyivel erősebbek, gyorsabbak napjaink legújabb modelljei, mint az egy-két évvel ezelőtt piacra dobott elődök? Az általunk nemrég tesztelt NIU MQI GT Evót is próbára tették, ráadásul utassal:

A közvetlen felmenő NIU MQI GT szólóban, míg az új, erősebb EVO kétszeméllyel állt a rajtnál, ám így sem volt esélye a régebbi technikának. A futam tanulsága pedig egy újabb erős érv az e-robogók mellett, 

hiszen kiderült, hogy – a benzinesekkel ellentétben – sokkal kevésbé érzékenyek a terhelésre, a gyorsulás szinte megegyezik utassal vagy anélkül.

A NIU MQI GT EVO ugyanis szinte hajszálra ugyanolyan időt futott utassal, illetve anélkül, pedig közel kétszeres súllyal terhelték a motort a páros gyorsulás alatt.