Az Aprilia Misanóban mutatta be legújabb fejlesztését, ami kivételesen csak közvetetten kapcsolódik versenymotorjaikhoz, mégis óriási mérföldkő lehet a szakág és a csapat történetében. Az újdonság egyik része az applikáció, melyet a Realmore-ral közösen fejlesztett ki, a megjelenítő eszköz pedig a DAQRI Smart Helmet. A kiterjesztett és virtuális valóság eszközök elvén működő bukósisakot nem a pilóták fogják viselni, hanem a szerelőket segíti majd munkájuk során, ugyanis a szakemberek az eszköz által kivetített háromdimenziós, hologramos képen maguk előtt, valós időben látják a motorkerékpár telemetriai adatait, így a hűtőfolyadék, a kenőanyagok és az abroncsok hőmérsékletét, ezen felül az esetlegesen cserére szoruló alkatrészeket is jelzi nekik a rendszer.

aprilia-kiterjesztett-valosag-15520

A jövő már itt van - az egyre gyorsuló technikai fejlődés egyik legfontosabb vívmánya lehet az Aprilia új fejlesztése
Ha ez nem lenne elég, a szerelés során az egyes elemek egymáshoz viszonyított csatlakoztatási sorrendjét is megmutatja a program, ez bonyolultabb műveletek esetén egyrészt komoly időmegtakarítást jelenthet, másrészt csökkenthető a hibalehetőségek száma. Ezen kívül a főmérnök a kivetítőre küldött üzenetekkel kommunikálhat a munkatársakkal, így közölhet olyan fontos információkat, mint a tartályba töltött üzemanyag mennyisége, az abroncsok fajtája és a versenyző következő kiállásig hátralévő körök száma. Bár az egész egyelőre nagyon futurisztikusnak tűnik, az Apriliánál már a jövő szezonban élesben használják az eszközt.