Nagy volt a nyüzsgés az Aprilia körül is Milánóban, ugyanis a gyártó standján kiállították a tervrajzokon már sokszor látott új RS 660 koncepciómotort. A vállalat képviselői úgy fogalmaztak, a modellt a „pilóták új generációjának” szánják, akik „szeretnék a lehető legteljesebben átélni a motorozás izgalmát az utakon és a versenypályákon”. A technikai adatokat és részleteket illetően egyelőre elég szűkszavúan nyilatkoztak, ám néhány dolgot azért már most tudni lehet az újdonságról. Ami a külsőt illeti, az Aprilia láthatóan nem kívánt eltérni a társaságtól megszokott, rendkívül jellegzetes formavilágtól, az új üdvöske több elemében is a nagyágyú RSV4 jegyeit örökíti tovább, s belsőleg is a legmodernebb technikai megoldásokat vonultatja fel. A szakemberek azt mondják, a 660-ast a Tuono 1100 és az RSV4 1100 Factory erőforrásából átalakított, soros kéthengeres mozgatja. Tervezés során arra törekedtek, hogy a hajtómű minél kompaktabb legyen, ezáltal az egész motorkerékpár kacsú és könnyű maradhasson.

aprilia-rs-660-eicma-19995

Teljesítményadatokat egyelőre nem árult el az Aprilia, ám ha a kompakt mérethez kellő erő és nyomaték is társul majd, az RS 660 joggal számíthat sikerre a középméretű gyorsasági motorok piacán
A vázszerkezetet és a lengőkart is alumíniumból készítették, hogy a lehető legkönnyebb legyen, s természetesen a sorkettes motor is teherviselő elem, akárcsak az említett RSV4 esetében. A fotókon megfigyelhető, hogy a lengőkar egy szokatlan ívet ír le, ennek nem csupán esztétikai szerepe van, hanem ilyen módon máshogy tudták elvezetni a kipufogócsöveket, ami által kisebb károsanyag-kibocsátást értek el, illetve így bonyolult himbarendszer nélkül kapcsolhatták a központi rugóstagot a lengőkarhoz. Noha sportmotorról van szó, a mérnökök és formatervezők komfortos vezetési pozícióval álmodták meg a gépet, így viszonylag magasra húzott a kormány és előretolt a lábtartó, ezen felül az olasz zsenik által csak „intelligens aerodinamikai elemként" aposztrofált idomok kialakítása is olyan hatékony, hogy az időjárás-védelemre sem lehet panasz. Az Aprilia szakemberei nagy reményeket fűznek az új RS 660-hoz, mint fogalmaztak, kulcsszerepet szánnak a modellnek Európában, illetve Ázsiában és a tengerentúlon is.