Elképesztően könnyű és karcsú az Aprilia új, negyedliteres sportmotorja, mely a gyártó elmondása szerint vagy 35 kilóval kevesebbet nyom a jelenlegi Aprilia RS 125-nél. A csapatmunkában, vagyis az Aprilia, a Brembo, az Öhlins és az SC Projekt mérnökei által tervezett masina gyakorlatilag versenykész, erről árulkodik az is, hogy a szerény, 10 ezer euró körüli ár dacára pillekönnyű Marchesini kerekeken gördül:

Az RSV4 vezető tervezője is aktívan részt vett a negyedliteres gép elkészítésében - emelte ki Albesiano. Az úriember olaszul beszél, de alul bekapcsolható az automatikus fordítás, egyebek mellett angol és magyar nyelvre is

Romano Albesiano kiemelte, hogy ez egy valódi küldetés az Aprilia számára, és azt szeretnék elérni, hogy az RS250 SP egy azonos motorokra épülő, vagyis a vezetők tehetségét kihangsúlyozó sorozatban lépjen színre, s így segítse a jövő pilótáinak kinevelését.

aprilia-rs250-bemutato-25231
Érdekes részlet, hogy milyen robotok segítségével végzik a megbízhatósági tesztet - automatikus gépek adnak gázt, kuplungolnak és fékeznek a vezető helyett, így utánozva a valódi motorozást a laborban

Mellesleg a „széles abroncs = jobb tapadás” egyház híveinek is hasznos lehet a bemutató, hiszen kiderül, hogy a Pirelli Diablo Superbike slickeken futó Aprilia keskenyebb gumikat kapott, mint napjaink 125-ös robogói. Kifejezetten magas oldalfalú, elöl 100/80, míg hátul 120/70 méretű papucsok feszülnek a Marchesini felniken, igaz, a kivételesen szerény tömeg révén nem is hatnak túl nagy erők kanyarban a motorra, s ezen keresztül az abroncsokra. Az RS250 SP ugyanis kereken nyolcvan (!) kilót nyom a hírek szerint, azaz már-már a triálmotorok súlyával vetekszik. Igazán kár, hogy csak pályán használható - simán kiegyeznénk egy hasonló áron kínált, de lámpával felszerelt, 120 kiló körüli közúti változattal.