Tavaly sokat változott az itthon ellopott autók „ranglistája”, eddig kevésbé kapós típusok kerültek a dobogóra, míg a motorok között kimondottan meglepő sorrend született. Mint azt a Vezess.hu az ORFK adatbázisára támaszkodva közzétette, a Ford, a Volkswagen és a Skoda áll a felsorolás élén, de az Opelekből és a Renault-kból is havonta 8-10 darabot kötöttek el.

auto-es-motorlopas-statisztika-11586
Az elcsent kétkerekűek többsége az egykori szocialista gépek, valamint az olasz robogók közül kerül ki

A motorok között - meglepő módon - a jó öreg Simson az éllovas, ebből csak 2016 harmadik negyedévében 24-et tulajdonítottak el, amivel az összesített autós-motoros toplistán is a hetedik helyre került az NDK-s masina. A következő kétkerekű a Piaggio kereken húsz darabbal, rögtön utána a Yamaha áll, beelőzve a három másik japán gyártót. Szintén meghökkentő, hogy az említett Yamahából, sőt Csepelekből és Vespákból is többet loptak el hazánkban, mint a Mazda vagy a Fiat személyautóiból.