Az elmúlt másfél évtizedben szinte megszakítás nélkül csökkent a motorosokhoz köthető közúti balesetek száma, ami különösen azért komoly eredmény, mert időközben másfélszeresére duzzadt itthon a rendszámos gépek mennyisége - immáron meghaladja a 180 ezer darabot. Idén tavasszal azonban rossz hírek érkeztek az egyenruhásoktól: másfélszer több személysérüléses balesetet okoztak a bukósisakosok, mint tavaly, ám gyorsan kiderült, hogy ez csupán abból fakad, hogy 2019 márciusában rendre 20-22 fokot mérhettünk hétvégenként, míg tavaly alig emelkedett fagypont fölé a hőmérséklet.

baleseti-statisztika-2019-22077
A korán érkezett, nyárias meleg dacára is utolsók a motorosok a baleseti rangsorban - háromszázalékos arányukat még a segédmotorosok, a gyalogosok és a bringások is messze túlszárnyalják

Szintén kiderült, hogy továbbra is rendkívül magas a jogosítványra nem kötelezettek aránya a balesetek okozói között. A közhiedelemmel ellentétben a segédmotorok és a nagymotorok állnak az utolsó helyen, már ami a sérüléssel, s ezért helyszíneléssel járó ütközéseket illeti, arányuk jelenleg három-három százalék, míg a gyalogosok éppen kétszer ennyiért felelnek - az ilyen incidensek hat százalékát okozták. Ennél is több karambol áll a bringások rubrikájában, akik nyolcszázalékos arányt értek el, s ezzel holtversenyben vannak a kamionok, teherautók vezetőivel.