Stephan Schaller, a BMW Motorrad ügyvezető igazgatója nem kertel, mikor a vállalat jövőbeli terveiről kérdezik. Tavaly a Concorso d’Eleganza Villában bemutatták az elektromos Concept Link tanulmányt, ekkor kifejtette, hogy a vállalat a városi közlekedési eszközök terén lát lehetőséget az elektromos hajtás térhódítására, a nagymotorok terén nem ilyen elszántak. Ennek jegyében ők inkább villanyos robogóik fejlesztésére koncentrálnak, úgymint a C evolution. Schaller nemrégiben az olasz Motociclismo magazinnak adott interjút, melyben még egyértelműbben beszélt a kérdéskörről. - Elektromos motorkerékpárt építeni nem lehetetlen küldetés, minden megoldható. De el tudja képzelni, ahogyan a sivatagban áramforrást keres egy enduróhoz? – tette fel a kérdést a vezető, utalva egy jövőbeni villanyos GS Adventure alapvető problémáira.

bmw-elektromos-robogok-17422

A BMW természetesen nyitott az elektromos technikára, de egyelőre csak a városi mobilitás eszközeiben használják azt
Meggyőződésem, hogy 2018-ban az eddigieknél is sokkal több elektromos modellt adnak majd el, s most nem a motorkerékpárokról, hanem elsősorban a robogókról beszélek – folytatta. A BMW az egyetlen, aki a kategóriában ilyen fejlett elektromos kétkerekűt kínál, és ez még csak a kezdet, hiszen három éven belül megvalósulhat a Concept Link is. Noha a cég nem rest meglévő modellekből elektromos átiratokat készíteni – már láthattunk egy ilyen S 1000 RR-t is -, de nem valószínű, hogy a közeljövőben özönlenek majd a villanyos BMW-k. Persze ez nem is baj, hiszen valljuk be, a tulajdonosoknak minden bizonnyal hiányozna a sornégyesek jellegzetes hangja, nem beszélve a boxerek egyedi, sokat dicsért dörmögéséről.