A pletykaáradatot a tengerentúli BMW-kereskedők közleménye indította el, melyben bejelentették, hogy jövőre már nem szerepel a kínálatban a népszerű F 850 GS modell. Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy érkezik egy újdonság helyette, s immáron azt is tudjuk, hogy mi lesz az.

Hamarosan leleplezik a BMW F 900 GS-t

Egy sejtelmes kép és a hamarosan elérhető videó árulkodik róla, hogy már nincs messze a leleplezés időpontja, egyébként pedig nincs is szükség a hivatalos bemutatóra, ugyanis borítékolható, hogy az újdonság a 850-es őst leváltó F 900 GS lesz.

Tehát a korábban általunk is tesztelt F 900 R és XR után a GS is megkapja a nagyobb, erősebb sorkettest, hogy még komolyabb lépéselőnybe kerüljön a nemrég érkezett Transalppal szemben, egyszersmind vetélytársa legyen az erősebb, középméretű kalandmotoroknak, enduróknak, mint például a Honda Africa Twin puritánabb változata vagy a KTM 890 Adventure.

bmw-f-900-gs
Az új erőforrás teljesíti az Euro 5+ normát, így éveken át forgalmazhatják módosítás és fejlesztések nélkül

Holnap minden kiderül az újdonságról, pontosabban újdonságokról, mert a márka hagyományainak megfelelően minden bizonnyal érkezik Adventure kivitel is, és várhatóan F 800 GS néven jelentik be a kifutó az F 750 GS utódját.