A BMW Group január után az év második hónapjában is csúcsot döntött, tudniillik a vállalatcsoport a tavalyi év azonos időszakához mérten 5,8 százalékkal növelte eladásait. Ez egyben azt jelenti, hogy 2018-ban 4,8 százalékkal teljesítettek jobban. A legdinamikusabb fejlődést az elektromos modellek szegmense produkálta, múlt hónapban 43,9 százalékkal több hálózatról tölthető járgány kelt el, mint egy éve.

bmw-group-2018-februar-17531

A cégcsoport eladásai már most szárnyalnak, pedig messze még a szezon. Februárban összesen 10 172 új BMW motorkerékpárt toltak ki a szalonokból világszerte

A kétkerekűek terén is kimagasló teljesítményre lehetnek büszkék, ugyanis a BMW Motorrad is jelentősen növelni tudta eladásait februárban - összesen 10 172 darab motorkerékpárt értékesítettek, ami 3,1 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Az összes hónapot figyelembe véve pedig nem kevesebb mint 7,2 százalékos növekedést könyvelhettek el, szám szerint 18 627 darab új BMW hátas talált gazdára. Ahogy azt megszokhattuk, ezúttal is az R 1200 GS vitte a prímet, illetve a retrómodellek, az R nineT modellcsalád tagjai is rendkívül kelendőek voltak.