A BMW Motorrad – az M GmbH sikerein felbuzdulva – 2018-ban hozta ki első M modelljét. Münchenben – és Berlin-Spandauban – azonban szeretik addig ütni a vasat, ameddig csak lehet, így az M GmbH 50. születésnapja előtti tisztelgésként csavartak még egyet a történeten.

bmw-m-1000-r-reszletes-bemutato-2023
A 2023-as modellév nagy újdonsága, a BMW M 1000 R

M 1000 R, vagyis Bullet in the gun

Lövedék – a mokány, kompakt, mi több, a gyártó szerint „ultrakompakt” M 1000 R láttán ez a szó tolul az ember elméjébe. A szinte egy darabból öntöttnek ható gépből csak úgy sugárzik a dinamizmus. Különösen igaz ez elölnézetből, amelyet az elszántságot és agresszivitást tükröző fejidom-lámpa kompozíció határoz meg. Ennyivel persze nem érték be a BMW Motorrad dizájnerei, hanem eljátszottak egy kicsit a felületekkel is, amelyeknek köszönhetően az M 1000 R olyan, mint egy modern és villámgyors szobor.

bmw-m-1000-r-reszletes-bemutato-2023
A leginkább rovarfejre hasonlító, LED-es első fényszóróban is ott az M-logó

A virtuozitás ezúttal sem csapott át magamutogató öncélúságba, hiszen a csodaszép részletek többsége komoly jelentőségű a motorkezelés szempontjából is. Ezen elemek közül talán az új M-es szárnyak a leglátványosabbak és egyben a leghasznosabbak is, mivel tetemes leszorítóerővel segítik a magabiztosabb fékezést és kanyarodást. Mindez természetszerűleg nagyobb légellenállással jár, azaz csak járna, mert a mérnökök a lehető legkisebbre szabták az angolban csak wingletként emlegetett alkatrészek homlokfelületét. Lehet, hogy ez a tökélyre törekvés egyesek szemében már szőrszálhasogatásnak tűnhet, de nem szabad elfelejteni, hogy az M 1000 R deklaráltan többcélú vas, ami közúton és pályanapokon is elemében van.

bmw-m-1000-r-reszletes-bemutato-2023
Az új szárnyak már 160 km/órás sebességnél olyan erővel passzírozzák a földhöz az első kereket, mintha 11 kilogrammnyi teher lógna a motor elején

A BMW M 1000 R 999 köbcentis, sornégyes, ShiftCam változó szelepvezérlésű, titánszelepes motorja 210 lóerőt és 113 Nm nyomatékot présel ki magából, amely 280 km/órás végsebességre és – ami ennél beszédesebb – 7,2 másodperces 0–200-as sprintre elegendő. A robbanékonyabb viselkedést szolgálja a kiindulási alapnak tekinthető S 1000 R-énél rövidebbre vett láncáttétel, valamint a 4., 5. és 6. fokozat szűkebb áttételezése is.

bmw-m-1000-r-reszletes-bemutato-2023
Már a Lightwhite fényezésű széria kivitel is rendkívül gazdag felszereltségű

Ahogy a többi komponenst, úgy a fordított, 45 mm-es csúszószár-átmérőjű, elektronikusan vezérelt húzó- és nyomófokozatú (Dynamic ESA) villát és az alumínium lengővillához közvetlenül kapcsolódó rugóstagot is úgy hangolták, hogy pályán, valamint a közúton előforduló legszélsőségesebb körülmények esetén is szavatolják a motor kezességét. Persze a munkából alaposan kiveszi a részét az alapfelszereltséghez tartozó dinamikus csillapításszabályozás (DDC) és a spéci kipörgésgátló (DTC) is.

bmw-m-1000-r-reszletes-bemutato-2023
A fékrendszerhez kötődik az új BMW M 1000 R egyik nagy, főként a pályán előnyös funkciója, a szabályozott és biztonságos „keresztbecsúszást” lehetővé tevő Brake Slide Assist. Az pedig már csak természetes, hogy a dőlésérzékelős BMW Motorrad ABS Pro is alapfelszereltség

Egy ilyen mozgási energiájú járművet biztonságosan lefékezni nem egyszerű mutatvány, főként nem, ha pályán 30 percen keresztül, kanyarról-kanyarra hevítik izzásig a tárcsákat. Hála a Superbike-világbajnokságon szerzett tapasztalatoknak, ezúttal már-már túlméretezett az egység: elöl két 320 mm átmérőjű tárcsát és négydugattyús nyergeket találunk míg, hátul egy 220-as diszk segít be a hozzá kapcsolt egydugattyús nyereggel.

bmw-m-1000-r-reszletes-bemutato-2023
Adja magát a kérdés: a sportgép és a csupasz változat után jövőre jön az M 1000 XR?

Felhasználói felület és segédletek az M 1000 R-en: high-tech felsőfokon

Lehet ezen fanyalogni, de a 21. században egy ilyen, meglehetősen kihegyezett roadsternél is számít, hogy milyen körítésben tálalja az információkat, amelyekből a ma emberének sosem elég. Nos, a BMW M 1000 R e téren is bedob mindent a 6,5 colos, tűéles képű TFT-kijelzőtől, az azon feltűnő, kellő show-t csináló indítási animációtól egészen a négyféle megjelenítési lehetőségig. A versenyzői ambíciókat dédelgetőknek ott van továbbá a feláras M GPS Laptrigger és az M GPS Datalogger is, hogy utólag kielemezhessék a pályázás adatait és megtudják, miként lehetne még javítani a köridőn. Manapság már alapkövetelmények számít, hogy a menetprogramokkal személyre szabhassuk a gép viselkedését, és nincs is hiány belőlük: a Rain, a Road, a Race és a Race Pro módok mindenféle szituációt és igényt lefednek.

bmw-m-1000-r-reszletes-bemutato-2023
Race Pro üzemmódban az előre meghatározott fordulat elérésekor teljes egészében villogó fordulatszámmérő uralja a kijelzőt

Az M 1000 R 10 671 900 forintos alapára nem tűnik szerénynek, mégis méltányos ahhoz mérten, amit a vásárló kap. Emellett az opciós listán a legdrágább tétel a 2 171 900 forintért kínált M Competition csomag, amely többek között az M Karbon kerekeket, a Karbon csomagot, az M utasülést, a különleges utasülés-borítást, az eloxált alumínium alkatrészeket tömörítő M Billet csomagot, a már említett M GPS Laptriggert és az aszimmetrikus Blackstorm metál/M Motorsport fényezést foglalja magában. Aki ezt a tételt beikszelte, valószínűleg hozzácsapja a rendeléshez a 829 300 forintért mért, az Akrapovičtól származó M Titan kipufogót is, amely másik dimenzióba emeli a hangzást, lefarag a tömegből és nem mellesleg baromi jól néz ki.

bmw-m-1000-r-reszletes-bemutato-2023
A kovácsolt alumíniumból készült, kormányvégekre szerelt tükrök is csak erősítik annak tudatát a motorosban, hogy egy igazán különleges géppel készül meghódítani a pályákat vagy éppen a Dolomitok szerpentinjeit

Az extrák sorában ott van még a Sport légterelő, amely 57 300 forintért kelleti magát. A hagyományoknak megfelelően a BMW Motorrad az M 1000 R-hez is kínál meghosszabított, 4, illetve 5 éves jótállást és kétféle, 3, illetve 5 éves időtartamra szóló Service Inclusive csomagot, hogy minél gondtalanabb legyen a kanyarvadászat és a pályázás a motorral.