Korábban megszokhattuk, hogy a WSBK-ban rendre Brembo fékeket használtak a csapatok, beleértve a bajor alakulatot is. Ki tudja, talán a frissen leszerződött Tom Sykes egyedi stílusa, nevezetesen a kifejezetten sokat használt hátsó fék miatt döntöttek úgy, hogy váltanak, ezért az ő S 1000 RR-jén Nissin nyergeket, valamint tárcsákat láthatunk az idei szezonban.

bmw-nissin-feket-hasznal-a-superbike-ban-20903
Az új, radiálisan rögzített Nissin féknyereg Sykes motorján

Ez egyébként nem az első eset, hogy a kék-fehér márka beszállítót vált, sőt világbajnoki debütálásukkor rögtön kétféle motort építettek: anno Corser Nissin, Xaus pedig Brembo fékeket használt a motorján.

bmw-nissin-feket-hasznal-a-superbike-ban-20807
Természetesen kék-fehér-piros fényezést kaptak a 2019-es RR-ek, kiegészítve a fekete hasidommal. A premieren jelen volt mindkét pilóta, Markus Reiterberger és Tom Sykes is

- Be kell ismernem: egyszerűen gyönyörű lett az idei motor - nyilatkozta Tom Sykes, aki a minap remek időt futott az RR-rel, igaz, a végén elszenvedett egy kisebb bukást is. Persze a hivatalos bemutató nem zavarhatta meg a munkát, ugyanis ma délután már a leleplezés helyszínén, Portimaóban folytatódik a közös teszt, ahol jelenleg - a papírformának megfelelően - Rea vezet, nyomában csapattársával, Haslammel, a két yamahással, no meg a GP-ből átszerződött, ducatis Bautistával.

bmw-nissin-feket-hasznal-a-superbike-ban-20808
A csupán 176 centis Sykes alatt látszik igazán, milyen kompakt és karcsú lett az ide S 1000 RR

Reitenberger éppen a 14. helyen áll, Sykes pedig a hatodik, igaz, a folyamatos fejlesztések miatt utóbbi csak 16 kört tett meg, szemben az élmezőny 25-30 körös teljesítményével.