Gyakran merül fel bírálatként, hogy mennyivel nehezebbek, testesebbek napjaink motorjai, mint a kilencvenes vagy kétezres években megjelent elődök. Persze nem arról van szó, hogy a tervezők elfelejtették volna, hogy a súly meghatározó szempont, sokkal inkább az egyre gazdagabb felszereltség, a szélesebb abroncsok – és nehezebb felnik –, valamint a környezetvédelmi előírások teljesítése miatt szedtek fel a gépek néhány kilót.

bmw-r-1300-gs-2024-muszaki-adatok-es-ar
– Összesen nyolc olyan felszerelés lett alapáras, melyért az 1250-en még fizetni kellett a tulajdonosnak. Ez a markolatfűtés, a kulcsnélküli indítás, az RDC, az MSR, a BMW Motorrad Full Integral ABS Pro, a Sebességtartó Automatika (DCC) fékező funkcióval, a Li-ion akkumulátor és a kézvédőbe integrált irányjelző – derült ki a berlini leleplezésen

Éppen ezért nagy szó, hogy az R 1300 GS 12 kilóval könnyebb elődjénél, miközben erőforrása 46 köbcentivel nagyobb lett. A korábbi, 102,5 x 76 mm helyett 106,5 x 73 mm az új furatátmérő és lökethossz, ezáltal 136-ról 145 lóerőre nőtt a csúcsteljesítmény, míg a 149 Nm-es forgatónyomaték kiugróan magas érték az 1300 köbcenti alatti géposztályban.

bmw-r-1300-gs-2024-muszaki-adatok-es-ar
Az eddigi három helyett négy menetprogramot kínál fel a motor, hogy mindenki megtalálja a stílusához, hangulatához illő beállítást. A „Rain” és a „Road” menetprogramok tökéletesen alkalmazkodnak gyakran előforduló útviszonyok többségéhez, ECO-ban a hatótávolság növelésén van a hangsúly, míg az „Enduro” program értelemszerűen a terepezőknek lett kitalálva

A mérnökök elmondása szerint a forgatónyomaték 80-90 százaléka már 3-4 ezres percenkénti fordulatszámnál elérhető, hála a ShiftCam változó szelepvezérlésnek, így a rugalmasság garantált, akárcsak a remek gyorsulás. Ezt a mérések is alátámasztják: alig 3,4 másodpercre van szüksége a GS-nek a 0-100 km/h sprinthez.

bmw-r-1300-gs-2024-muszaki-adatok-es-ar
Rövidebb löketű az új boxer (76 helyett 73 mm), ennek dacára az összlökettérfogat 46 köbcentivel nőtt

Mi változott a GS erőforrásában?elő

Forradalmi újítás, hogy a hajtómű alá került a sebességváltó, ezáltal karcsúbb, rövidebb lett az 1,3-as boxer. Közel négy kilót sikerült ezzel lefaragni az erőforrás tömegéből, ám ennél is fontosabb a megoldás tömegközéppontra gyakorolt hatása. További fontos kilókat nyertek azzal, hogy – a korábbi acélcsövek helyett –  alumíniumból készült a segédváz, illetve az új, acél héjváz egyszerre vált könnyebbé és merevebbé elődjénél. Mindezt megfejelték az új, EVO Telelever és az átdolgozott EVO Paralever hátsó felfüggesztéssel, ami a márka, egyben a GS egyik védjegyévé vált az elmúlt években.

bmw-r-1300-gs-2024-muszaki-adatok-es-ar
A kézvédőbe süllyesztett irányjelző elegáns megoldás, ezáltal szép, letisztult lett a fejidom, és a magasan elhelyezett index baleset-megelőzési szerepe sem elhanyagolható

Természetesen a felszereltség is sokkal gazdagabb, mint az 1250-en: immáron a BMW Motorrad Full Integral ABS Pro, a négy üzemmód, a motorfékszabályozás (MSR), a dinamikus fékasszisztens (DBC), a kipörgésgátló (DTC), a mátrix LED-es fényszóró és a visszagurulásgátló (HSC) is felár nélkül jár az 1300 GS-hez. Ráadásul a lista korántsem teljes, hiszen például a sebességtartó automatika (DCC) önműködő fékezés funkcióval is belefért az alapárba.

bmw-r-1300-gs-2024-muszaki-adatok-es-ar
A BMW Motorrad 100. „születésnapján”, a berlini üzemben mutatták be az új R 1300 GS-t. Az eseményen mi is jelen voltunk, riportunkat itt olvashatjátok

Mennyibe kerül az új GS?

S ha már szóba került az ár: kereken 7 500 000 forintot kell leszurkolni az R 1300 GS-ért, már ha a leendő tulajdonos nem szeretné tovább bővíteni a gazdag felszereltséget. Amennyiben mégis, a Pro váltóasszisztenst és menetprogramokat tartalmazó Dynamic csomag 653 000 forintot kóstál, míg a nagyobb komfortra vágyó pilóták bő 200 ezerért adaptív magasságállítással is megrendelhetik új BMW-jüket.

bmw-r-1300-gs-2024-muszaki-adatok-es-ar
– Az R 1300 GS-hez rendelhető adaptív járműmagasság-szabályzás automatikusan a pillanatnyi menetkörülményekhez igazítja a motor magasságát, amivel a lehető legnagyobb kényelmet nyújtja a vezetőnek és utasának – hangzott el az újdonság bemutatóján

Szintén őket szólítják meg a mérnökök az alacsony komfortnyereggel, melynek 20 300 forintos ára már-már nevetségesen csekély – ennyiből garantáltan nem jön ki semmilyen ülés átfaragása. Természetesen az eredeti és az extra magas nyereg is elérhető Komfort változatban, ezek ára szintén 20 300 forint, míg a kényelmesebb első-hátsó ülés egyben, plusz a komfortlábtartó 40 600 forintba kerül.

bmw-r-1300-gs-2024-muszaki-adatok-es-ar
A terpeszívhossz 1990-ről 1900 mm-re csökkent, így az alacsonyabb pilóták is magabiztosan talajt érnek a BMW nyergéből

Mivel jelenleg 40-50 darab 1250 GS-t hirdetnek ennél drágábban Magyarországon, nem tűnik túlzónak a 7,5 milliós alapár, különösen, hogy az 1300 GS könnyebb, erősebb és gazdagabb felszereltségű elődjénél.

Műszaki adatok: BMW R 1300 GS

Motorkonstrukció: Kéthengeres, változó szelepvezérlésű, levegő-/folyadékhűtésű boxer
Összlökettérfogat (cm3): 1300
Hengerek/szelepek száma: 2/8
Furat x löket (mm): 106,5 mm x 73 mm
Csúcsteljesítmény (kW/LE/min): 107 (145)/7750
Legnagyobb forgatónyomaték (Nm/min): 149/6500
Sebességváltó: hatfokozatú
Szekunder hajtás: kardántengely

Első felfüggesztés: BMW Motorrad EVO-Telever, rugóút: 190 mm
Hátsó felfüggesztés: Alumíniumöntvény lengőkar BMW Motorrad EVO-Paraleverrel rugóstaggal, rugóút: 200 mm
Gumiméret elöl/hátul: 120/70 R 19/170/60 R 17
Fékrendszer elöl: 310 mm-es dupla féktárcsa négydugattyús, radiálisan rögzített féknyergekkel
Fékrendszer hátul: 285 mm-es átmérőjű tárcsa kétdugattyús féknyereggel

Üzemanyagtartály mérete: 19 L
Ülésmagasság: 850 mm (elérhető alacsony és magas komfortnyereg is)
Terpeszívhossz: 1900 mm
Vételár: 7 500 000 Ft