A bajor gyártó modellpalettájának egyik közönségkedvence, az erőtől duzzadó, szépséges S 1000 RR 2019-re vadonatúj formát ölt. A tervrajzok alapján úgy tűnik, a sportoló jellegzetes vonalvezetése megmarad, ám számos módosítást eszközölnek rajta. Szembeötlő, hogy az újdonságot aszimmetrikus idomokkal álmodták meg, míg a burkolat jobb oldalán kopoltyúszerű mélyedéseket helyeztek el, a bal oldalon pedig egyszerű, nyitott légbeömlőt látunk. Úgy fest, elbúcsúznak a „kancsal” szemektől, s az eddigi fényszórót szimmetrikus lámpatestekre cserélik, ami kifejezetten esztétikus már így, képeken is.

bmw-s-1000-rr-2019-tervezet-19403

A trükkös bajor mérnökök megszüntetik az aszimmetriát, másrészről viszont belecsempésznek eltérő részleteket
Valószínűleg az erőforráson is módosítanak, bár a sornégyes konstrukció marad, a hajtómű kompaktabbá válhat, ennek megfelelően áttervezik a vázat és a segédvázat, továbbá új alkatrész váltja a korábbi lengőkart is. A fotókon nem látható túl jól a műszeregység, de gyaníthatóan egy négyszögletes TFT kijelző kap majd helyet a pilóta előtt, s természetesen nem ez lesz az elektronikai csomagot érintő egyetlen módosítás, hiszen a vezetéssegítő rendszereket is frissítik, még felhasználóbarátabbá téve a masinát. A megújult típust valószínűsíthetően az Intermot vagy az EICMA motorkiállításon mutatják majd be ősszel.