A BMW Motorrad mindig is híres volt innovatív megoldásairól, például tavaly mutatták be Connectivity rendszerüket, melynek segítségével gyorsan, átláthatóan jelennek meg a TFT-kijelzőn az utazás során szükséges adatok. Az EICMA-n a navigációk specialistája, a TomTom bejelentette, hogy együttműködésre lépett a BMW-vel, így ezentúl az 1991-ben alapított holland cég térképei segítenek megtalálni a címeket vagy éppen a legkanyargósabb utakat két pont között. A navigáció a BMW Motorrad Connected Appon keresztül fut majd, vagyis a felhasználók okostelefonjaik segítségével indíthatják el azt. Ugyanakkor a készülék végig zsebben maradhat, mert a vizuális információk a műszeregységen jelennek meg, a hangutasítások pedig Bluetooth-on keresztül jutnak el a fülesbe, tehát a rendszer használata nem vonja el a figyelmet egy percre sem a vezetéstől.

bmw-tomtom-navigacio-20146

- A TomTom térképrendszere, szoftvere és szervizháttere kiemelkedő felhasználói élményt biztosít a BMW-k vezetőinek – fogalmazott Antoine Saucier, a TomTom Automotive ügyvezető igazgatója
Immáron még inkább motorosokra optimalizálták a programot, ennek keretében számos új funkcióval bővült, például tervezéskor beállíthatjuk a leggyorsabb, leglátványosabb helyeken vezető, illetve a legkacskaringósabb utakat is. A Connectivity-használók számára már elérhető az új rendszer, mindössze annyi a teendőjük, hogy frissítik az alkalmazást.