Stephan Schaller, a BMW Motorrad vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy új piaci szegmensek meghódítására készülnek, s ezért energiáikat - a motorsport helyett - most erre összpontosítják. Azt is elárulta, hogy a megcélzott kategória 500 cm3 alatti motorkerékpárok kasztja, valamint az e-mobilitás, vagyis a bajor gyártó a környezetbarát és megfizethető gépek között szeretne újabb sikereket elérni.

„A versenycsapat profi és motivált tagokból áll, biztos vagyok benne, hogy továbbra is mindent megtesznek, hogy méltóképp fejezzük be a szezont” – mondta Andrea Buzzoni, a BMW Motorrad WSBK ügyvezető igazgatója. „2013 remek év, és a csapaton belüli hangulat is nagyszerű, valamint versenyzőink, Marco Melandri és Chaz Davies is kiváló munkát végeznek. Elégedettek vagyunk a jelenlegi eredményeinkkel (Melandri harmadik, Davies ötödik az összetettben) és természetesen továbbra is keményen dolgozunk. Ezért meggyőződésem, hogy további sikereket ünnepelhetünk Marcóval és Chazzel a szezon hátralevő részében. Sajnálom, ugyanakkor megértem, hogy a cég stratégiai döntést hozott. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki részese ennek a projektnek.”

bmw wsbk
Idén is jól teljesítenek a müncheniek, ennek ellenére 2014-ben már nem indítanak motort a Superbike-ban...

A BMW négy éve van jelen a Superbike-ban, s eddig tizenegy győzelmet, illetve 33 dobogós helyezést szereztek. Az istálló versenyzői egyelőre nem nyilatkoztak, hogy miként képzelik el karrierjüket a bajor cég kivonulását követően, de boxutcai pletykák már az Apriliával és a Kawasakival is szóba hozták a tabella harmadik helyén álló Marco Melandrit...