– Alsó-Ausztriában lakom és három lány büszke apja vagyok – kezdte történetét a 38 éves motoros. – Értékesítési területen dolgozom – folytatta –, és legyen bármekkora is a hajtás, sok-sok erőt merítek a családomból, illetve a sport és a motorozás segít kikapcsolódni hétvégente.

A hónap motorosa: Phillipp és az épített Brixton Crossfire 500 X

– Hogyan jutottam hozzá a Brixton Crossfire 500 X-hez? Egyértelmű volt számomra, hogy a következő új gépem csak olyan lehet, ami hibátlan alap café racer építéséhez.

brixton-crossfire-500-cafe-racer-bemutato

A nyers erő és a végsebesség mellékes, csak a stílus számít, s akárhonnan is indultam, keresés közben folyton a Crossfire 500-nál kötöttem ki.

Persze kezdetben visszatartott, hogy eddig alig hallottam a márkáról, ám mellette szólt a kedvező ár és hogy ez tényleg kompromisszummentes alap egy café racerhez. Elolvastam hát a teszteket, tulajdonosi tapasztalatokat, majd végül az volt a perdöntő, hogy ez egy hazai, osztrák tervezésű, fejlesztésű motor, így aztán megvettem.

Akárcsak a korábbi részekben, most is tíz villámkérdés várta az interjú szereplőjét, amiből kiderül: mióta és miért motorozik, illetve miért pont a Brixton mellett kötött ki?

brixton-crossfire-500-cafe-racer-bemutato
„Olyan vasat kerestem, ami hibátlan alap az átépítéshez..."

Ha egy szóban kéne összefoglalnod, miért motorozol, mi lenne az?

– Kikapcsolódás, ez az elsődleges.

Miért pont a Brixtont választottad?

– Mint említettem, tökéletes alapot kerestem az átépítéshez, és megfogtak a motor arányai, illetve kidolgozott részletei.

Pontosan milyen motorod van és mit szeretsz benne a legjobban?

– Jelenleg egy Brixton Crossfire 500X-et vezetek. Ha leszámítjuk a már említett, lenyűgöző formatervet, akkor a kezelhetőség és a vérbő hang az, ami elsőre megfogott. Büszke vagyok rá, hogy ilyen motoron ülök, és hogy ilyen sokan dicsérik az átépített vasat.

brixton-crossfire-500-cafe-racer-bemutato

Mióta motorozol?

– Összesen 12 éve ülök különböző gépeken, a Crossfire-t pedig idén februárban vettem.

Pontosan mit változtattál a motoron?

– Mint már említettem, egy modern café racert szerettem volna, és már el is kezdtem ennek megfelelően átfaragni. Új csutkakormányt szereltem fel, szebb, rövidebb első sárvédő került a motorra, a rendszám a motor oldalára „költözött” és új kipufogóból árad a mélyebb, határozottabb bariton.

Mi volt a legőrültebb élményed a Brixtonnal?

– Amikor februárban átvettem, már alig vártam, hogy kipróbáljam. Persze még kőkemény tél volt, farkasordító hideg, de égtem a vágytól, így muszáj volt nyeregbe pattannom... Azóta jórészt ingázásra, városi motorozásra használom a gépet, és eddig több mint elégedett vagyok vele – jó választás volt.

Merre jártál eddig a motorral?

– Még csak a közelben, de tervben van egy salzburgi kirándulás, mégpedig Kremst útba ejtve, hogy „hazavigyem” a Crossfire-t, és megnézzem a KSR új bemutatótermét.

brixton-crossfire-500-cafe-racer-bemutato

Mi volt a kedvenc helyed eddig, amit meglátogattál vele?

– Jelenleg a bécsi Kahlenberg áll az élen, de mint mondtam, csak most kezdődnek a kalandok, várnak az új célpontok...

Neked mi a tökéletes helyszín motorozásra: hegyvidék vagy a tengerparton kanyargó út?

– Egyértelműen a tengerpart, valószínűleg teljesen új élmény és érzés lenne az osztrák hegyvidék után.

Végül a szokásos zárókérdés: mi az ideális helyszín, ahol kifogyhat a benzin a motorodból?

– Erre könnyű felelni: a benzinkút mellett, hogy nyomban tankolhassak, és egy percet se vesztegessek a motorozásra szánt időből!