Noha csak télen jelentették be, hogy 2022-ben piacra dobja a vállalat a Brixton Cromwell 1200 csupaszmotort, a jelek szerint nem ez lesz az egyetlen újdonság, amivel előrukkol az osztrák KSR Grouphoz tartozó márka.

brixton-elektromos-robogo-bemutato
A tavaly novemberben leleplezett Brixton Cromwell 1200

A cég ugyanis megerősítette, hogy érkezik az új Crossfire 125 és az 500 XC is, sőt nemrég szabadalmat nyújtott be, s a tervrajzokon egy tisztán elektromos hajtású, klasszikus városi motor látható, melynek gyártása a hírek szerint már idén megkezdődik.

Retró stílusú városi gép a Brixtontól

A sziluettet elnézve a régies mopedek és bringák formavilága köszön vissza az újdonságról, mely fűzöttküllős kerekeken fut és merevvázas kialakítású, bár az elég meglepő lenne, ha ilyen konstrukciójú lenne a szériaérett modell is.

brixton-elektromos-robogo-bemutato
Hátsó rugózásról csak a lebegő nyereg gondoskodik, de ezen minden bizonnyal változtatnak a motor megjelenéséig

Okos megoldás, hogy a lehető legalacsonyabbra rögzítették az akkumulátort, hiszen így kedvező súlypontú, könnyen irányítható lesz a motor, az pedig már-már természetes, hogy a fényszóró a márka logójával díszített, akárcsak a benzines Brixtonoké.

brixton-elektromos-robogo-bemutato
Mivel AM-es jogosítvánnyal vezethető, a Brixton elektromos cirkálójának sebessége elektronikusan korlátozott, 45 km/óra

Remek ötlet volt a Brixton mérnökeitől, hogy egy motorban ötvözték a bringák és az elektromos robogók erényeit, hiszen így könnyű és kedvező árú gép születhet – kíváncsian várjuk, hogy pontosan milyen is lesz a végleges, szériaérett masina.