A baleset Sheffield mellett, egy szűk főúton következett be, amikor a túl gyorsan haladó Subaru Impreza nem tudott bevenni egy kanyart, és átsodródott a szemközti sávba, éppen a szabályosan haladó motoros elé.

Brutális balesetet élt túl a légzsákos ruhát viselő motoros

Bár a subarus talán még időben félreránthatta volna a kormányt, nem így tett, emiatt - nagyjából 110 km/órás tempóval - frontálisan ütközött a Suzukival. Mint a kocsiba szerelt fedélzeti kamera megörökítette, a becsapódás olyan erejű volt, hogy a motoros átrepült a kocsi felett, majd mintegy öt méter magasról a földre esett. A felvételt csak erős idegzetűeknek ajánljuk:

A vétlen motorosnak nagy szerencséje volt, hogy a Subaru mögötti - az esetet szintén kamerájával rögzítő - autó vezetője észlelte a bajt, és nem hajtott át rajta. De az ügy kapcsán megszólaltatott szakértő szerint egyértelműen légzsákos bőrruhájának köszönheti, hogy a szörnyű esést követően életben maradt - persze így is súlyos sérüléseket szerzett, eltört a szegycsontja, a csuklója és megsérült a gerince.

A 16 hónapos börtönbüntetésre ítélt autóvezető igazán hálás lehet a suzukisnak, mert ha az nem ilyen körültekintő a ruha összeállításánál és életét veszíti, akkor a sofőr sem ússza meg másfél évvel a rácsok mögött. Mindenesetre szolgáljon tanulságul ez az eset mindazoknak, akik sortban és trikóban vagy éppen megfelelő védőfelszerelések nélkül indulnak útnak - hiába vagyunk ügyesek, egy hiba mindig becsúszhat, a másik felelőtlensége pedig bármikor bajba sodorhat bennünket!