Főként a vb-esélyes HRC-pilóta, Marquez brillírozása mellett feltűnő, milyen nagy hátrányba is került a WSBK-csapat legfontosabb versenyzője elvesztésével. Most végleges megoldást találtak, ráadásul igazi win-win helyzet lehet a nemrég bejelentett társulás. A japán alakulatnak ugyanis égető szüksége van egy tapasztalt, fejlesztőként és versenyzőként is helytálló motorosra, míg a láthatóan gyors Camiert többször hátráltatták technikai hibák, pedig tempója láthatóan elég lenne a dobogó közeli helyezésekre.

camier-a-hondanal-2018-ban-15990
A Honda tavaly még győzelmet ünnepelhetett Hayden révén, s erre készülnek 2018-ban is, a most leigazolt Camierrel

Az 1986-ban született Camier tavaly - szintén MV-vel - nyolcadik helyen zárt az összetettben, 168 ponttal, jelenleg is nyolcadik helyen áll, de lemaradása tetemes - a hetedik Fores 23, míg a yamahás van der Mark 43 ponttal vezet előtte. - Elképesztően boldogok vagyunk, hogy Leon velünk dolgozik a következő szezonban! Biztos vagyok benne, hogy nagy tehetségként, illetve profi motorosként jó eredményekre lesz képes és hozzájárul a CBR1000RR Fireblade SP2 fejlesztéséhez - már alig várjuk, hogy elkezdjük a közös munkát! - nyilatkozta Marco Chini, a Honda Superbike csapatának menedzsere.