A világ legnagyobb motorgyártója és leghíresebb motorjai előtt tisztelegnek a kiállítással.
Noha nehezebbek és drágábbak, továbbra is a 300 köbcenti feletti modellek a legnépszerűbbek.
Vége a várakozásnak: legendás ősök ihlették a ma megjelent, literes, sornégyes klasszikust.
Egyre színesebb a lista, már öt különböző márka adja a nyolc legnépszerűbb modellt.
A ZX-4RR után egy újabb hatszáz köbcenti alatti négyhengeres jön Japánból.
Erős szezont zárt a BMW, és három japán márka is brillírozott Magyarországon.
A hatótáv csak átlagos, de a 30 perces feltöltés egészen jól hangzik a motorok között.
Nem véletlenül fogalmaztak úgy, hogy maga a szél: hangtalanul és légiesen suhan az EV Fun.
Hornet-gének és legendás fényezések – ez az új, literes CB.
Könnyű, kompakt és a sajátos kialakítás révén az ezresekkel is felveheti a versenyt.
Egy ember, aki arra tette fel az életét, hogy valóban megtanítsa motorozni a fiatalokat.
Május óta ismét pörög a piac, és komoly átrendeződés zajlik az egyes kategóriákban.
Egy literes csupaszmotor és egy jövőbemutató sportgép tervei láttak napvilágot.
Igazán különleges motor, ami gyűjtői darab lehet – nem véletlenül ilyen drága.
Mégsem a Hornet-Transalp vonalon folytatódik a fejlesztés, hanem a kis egyhengeressel.
Egyre nyomasztóbb az indiai-kínai fölény, ám a japán éllovast így sem tudják megszorongatni.
Ha ilyen stílusú motort keresnék, most biztosan ezt venném. Igazi telitalálat, főleg ennyiért.
Tíz új motorból négy Honda-logót visel, és évente már több mint 20 millió gép talál gazdára.