Aki egy kicsit is konyít a motorokhoz, rögtön kiszúrja a CFMoto 650NK-n a Kawasaki ER-6n-re emlékeztető részleteket: a központi rugóstag elhelyezése, a motorkonstrukció, sőt még a kipufogó is „japán recept” szerint készült. Ráadásul a műszaki adatokból kiderül, hogy a furat és a lökethossz is megegyezik a sorkettes Kawáéval, csak a csúcsteljesítmény szerényebb egy kicsit, egészen pontosan 56 lóerő. 

cfmoto-650-nk-teszt-velemeny
Remek kiállású gép, különösen vonzóvá teszi az előre súlyozott formaterv és a magasra húzott faridom

Noha az ER-6 már nem szerepel az árlistában, utódja, a Z650 2 849 000 forintért elérhető, míg a CFMoto sorkettese – regadóval együtt – majdnem 2,8 millió forint. Itt tehát nincs olyan elképesztően durva, közel egymillió forintos árelőny (!), mint a közvetlen rokon 650MT és a Versys összehasonlításában, vagyis a 650NK-nak muszáj a tudásával lenyűgöznie a motorosokat.

cfmoto-650-nk-teszt-velemeny
A középső és felső fordulatszám-tartományban kulturáltan jár a CFMoto sorkettese, de közvetlenül alapjárat felett kissé darabos, ezért érdemes legalább kétezres fordulatszámról megkezdeni a gyorsításokat

Nem spóroltak a CFMoto 650NK tervezésekor

Ha a kidolgozási minőséget, felszereltséget és a beszállítók alkatrészeit nézzük, akkor valóban sokat ad az NK, hiszen a fényezés, a műszeregység, a pontos illesztések stb. mind arra utalnak, hogy nem olcsó, hanem jó motort szerettek volna piacra dobni a CFMoto mérnökei. Negatívumként csupán a közvetlenül alapjárat felett kelletlenül rázkódó erőforrás említhető, ami miatt érdemes legalább 2000-2500-as fordulatról gyorsítani, hogy spontánul reagáljon a gép a gázparancsokra.

cfmoto-650-nk-teszt-velemeny
Nem véletlen, hogy pont ilyen szögben áll a formás első lámpa. A kerék, a sárvédő és a műszeregység is hatékonyan kiveszi a részét a szélvédelemből, így átlagos testmagasság mellett 130-140-ig egyáltalán nem zavaró a menetszél

Bár közös műszaki alapra épül az MT és az NK, utóbbi hagyományos teleszkópokat kapott. Szerencsére ez mit sem csorbít a motorozás élményén, ugyanis csak forszírozott kanyarodás közben, rosszabb minőségű aszfalton érezni, hogy a kategória legjobb vételének kikiáltott MT „biztosabb lábakon” állt, egyszerű városi ingázás vagy hétvégi túrázás közben aligha lesz rá panasz.

cfmoto-650-nk-teszt-velemeny
Mélyre süllyesztett, filigrán nyereg várja a vezetőt, így szinte benne ülünk a motorban. Szerencsére az ülés kényelmesebb, mint amilyennek kinéz – egyik tesztelőnk sem panaszkodott a komfortra, legalábbis elöl, viszont az utasülést nem hosszú túrákra találták ki

A fékrendszer is hozza a kötelező szintet, ami nem is csoda, hiszen a J.Juan egységeit találjuk a teleszkópszárakon, akárcsak napjaink sportos KTM-ein. Noha csak közúton vallattuk, tesztünkön nem mutatták fáradás jeleit a fékek, pedig közel jártunk a maximális, 150 kilós terheléshez, azaz nagyjából három és fél mázsás tömeg mozgási energiáját kellett felemészteni a tárcsának és a betéteknek. Jóllehet, az adagolhatóság nem éppen példás, de az ABS időben közbeszól, ha túl nagy lenne a fékerő és megcsúszna valamelyik kerék.

cfmoto-650-nk-teszt-velemeny
Visszafogott méretű és kimondottan szép hangú a kipufogó. Jó ilyen elegáns és mély baritont árasztó dobot látni napjaink „hurkatöltői” mellett... 

Az „átlagos” részletek mellett jó néhány dicsérendő megoldást is találunk a motoron, mint például a rendkívül karcsú, jól elhelyezett és szépen daloló dob, ami üdítő kivétel az Euro 5 korában. Emlékezzünk csak az utóbbi egy-két év kihegyezett sornégyeseire, melyeken oldalán ormótlan csövek lógtak, hangjuk pedig a legrosszabbul alvó csecsemőket sem ébresztette volna fel...

cfmoto-650-nk-teszt-velemeny
Bár a 650NK órája akár kétszázat is mutathat, a GPS-szel ellenőrzött, valós végsebesség 180 km/óra körül alakul

Z650 vagy 650NK, ez itt a kérdés...

Szintén jópont, hogy sok vetélytárssal ellentétben a CFMotónál nem spóroltak a beszállítók kiválasztásakor. Szép és könnyen kezelhető, színes műszeregységről olvashatjuk le az adatokat, a fékfolyadék-tartály végre nem egy kórházi mintaadó edényre emlékeztet, a tükrök pedig forma és használhatóság tekintetében is etalonnak számítanak a kategóriában.

cfmoto-650-nk-teszt-velemeny
Igényes a fékfolyadéktartály és a motor kidolgozására sem lehet panasz, különösen ezen az árszinten

Ha mindez nem lenne elég meggyőző, az alig ötliteres átlagfogyasztás és a gyárilag felszerelt, minőségi Pirelli abroncsok a szkeptikusokat is meggyőzhetik, hogy a csekély árelőny dacára igenis érdemes számolni a 650NK-val, ha valaki középméretű csupaszmotort keres.

cfmoto-650-nk-teszt-velemeny
Van hagyományos és Sport üzemmód is, de nincs számottevő különbség a kettő között

Persze alaposan megnehezíti a modell dolgát, hogy olyan kihívók sorakoznak a géposztályban, mint a közönségkedvenc MT-07, a már említett Z650, nem beszélve a CB500-ról és 650-ről. Ezek mind hasonló árú nakedek, azaz „sűrű” mezőnybe érkezett a CFMoto csupaszmotorja. 

cfmoto-650-nk-teszt-velemeny
Praktikus részlet és a tervezők előrelátásáról árulkodik, hogy szerszám nélkül ellenőrizhető a hűtőfolyadékszint, sőt az utántöltéshez sincs szükség csavarhúzóra

Ennek dacára azt javaslom, aki hasonló motort keres, tegyen vele egy próbát, mert városban kimondottan élvezetes vas, fürge és takarékos, és az átlagos motorosnak elég sportos, hogy fülig érő vigyorral szálljon le róla a Mátrában vagy Kakucson töltött délután végén. Tegyük hozzá, az is a modell mellett szól, hogy a hazai forgalmazó kimondottan gazdag raktárkészlete komoly lépéselőny egy ilyen időszakban, amikor nem hetekben, hanem hónapokban mérhető egy-egy új motor rendelési ideje. Aki tehát gyorsan szeretne új motort vagy csak kíváncsi, hogy mit tud az ATV-k között piacvezető CFMoto újdonsága, menjen egy kört a 650NK-val magyar forgalmazónál – ha csak annyira tetszik majd neki, mint nekünk, akkor biztosan nem fog csalódni.

cfmoto-650-nk-teszt-velemeny

Szép is, jó is a CFMoto 650NK, de – a meglepően jó árú, crossover stílusú 650MT-vel szemben – nem nevezhető a kategória erőnyerőjének. Sok neves ellenféllel kell megküzdenie a vevőkért, és a kihívók is hasonló áron kelletik magukat

Műszaki adatok – CFMoto 650NK

Motorkonstrukció: soros, kéthengeres, négyütemű

Hengerűrtartalom: 649 cm3

Csúcsteljesítmény: 56 LE (41,5 kW)

Legnagyobb forgatónyomaték: 56 Nm

Váltó: hatfokozatú

Abroncsméret: 120/70-17/160/60/17

Saját tömeg: 206 kg

Terhelhetőség: 150 kg

Ülésmagasság: 780 mm

Vételár: 2 599 900 Ft + regisztrációs adó

Forgalmazó: ADVESmoto