Hazánkban is egyre ismertebb a CFMoto márka, amihez nagyban hozzájárultak az olyan kiemelkedő ár/érték arányú modellek, mint például az általunk is tesztelt 650MT. A sokoldalú 650-es megjelenése óta számtalan nakeddel és sportmotorral bővült a márka kínálata, most pedig egy olyan géppel rukkoltak elő a mérnökök, ami az EICMA zajos, színes forgatagában is kitűnt a tömegből. Mintha csak motorépítőversenyen lennénk, annyira letaglózó látvány a kínai kéthengeres, sőt ez a bobber már-már kategóriateremtőnek számít, hiszen a húszas-harmincas évek formajegyei köszönnek vissza rajta.

Leleplezték a CFMoto CL-C Low Ride-ot

Az első felfüggesztés is erre utal, hiszen a napjainkban elterjedt teleszkóppárt csak a BMW forradalmi újítását követően kezdték el használni, így az nem jöhetett szóba a korhű motoron.

cfmoto-cl-c-low-ride
CFMoto CL-C Low Ride. Minőségi összetevőkről árulkodik, hogy radiális Brembo főhenger és féknyereg gondoskodik a lassításról

A felső lengőkarok miatt azt gondolhatnánk, hogy a Gold Wingen látott Hossack-féle villával van dolgunk, de a skót Norman Hossackhoz köthető rendszerben fékezéskor nem ül össze a motor eleje, mert a lengőkaros konstrukció különválasztja a rugózást a kormányzástól. Ezzel szemben itt együtt fordul a rugózás és a csillapítás a kerékkel, ami kevésbé hatékony, de stílustiszta, látványos megoldás, különösen a szokatlan elhelyezésű rugóstaggal:

cfmoto-cl-c-low-ride
Látványos részlet a fényszóró alatt, vízszintesen, keresztben beépített, Öhlins első rugóstag

A megoldás vitathatatlan előnye, hogy a lengőkarok elhelyezésétől függően progresszíven nő a rugó ellenállása, ahogy egyre nagyobb erő hat a kerékre, akárcsak a himbarendszeres, központi rugóstagos hátsó felfüggesztésnél. Persze amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy ezzel nő a rugózatlan tömeg, bár egy ilyen bobbernél aligha ördögtől való gondolat, hogy feláldozzák a sportosságot a látvány oltárán.

cfmoto-cl-c-low-ride
Sokat dob a megjelenésen a harcias, dupla SC Project kipufogó

Mivel a Low Ride főbb elemei – leszámítva az új első futóművet – már a CL-C 450-ben is megtalálhatóak, valószínűleg nem kell sokat várnunk a szériaérett változat érkezésére sem.