Valentino Rossi és a Honda, pár órával a valenciai futamgyőzelem után rendezett sajtótájékoztatón, hivatalosan is bejelentette együttműködésük végét. A négy szezonon keresztül tartó kapcsplat, három világbajnoki címet és 33 királykategóriás győzelmet hozott Rossinak, és csapatának. Vale elmondta, úgy érzi, hogy képességeihez képest mindent kihozott a V5-ösből, amit csak lehetett, így ideje újabb kihívások után nézni.

Köszönetet kell mondanom a Hondának az eltelt évekért - mondta Rossi, majd azzal folytatta, hogy a szóbeszéd, miszerint jövöre nem együtt versenynek, igaz, elválnak útjaik.

A négy éven át együtt végzett munka, fantasztikus és egyben felejthetetlen időszak volt számomra. A futamok 50%-át megnyertük, amíg együtt voltunk. A történetünk ugyan csak négy évig tartott, ám nekem sokkal hosszabb időnek tűnt. Együttműködésünk 2000-ben kezdődött az 500-as kategória számomra új kihívásaival, ahol kezdetben sok problémával kellett szembenéznünk. A HRC-vel együtt fejlesztettünk, ami elképesztően jó volt. Pilótaként velük dolgozni, olyan mint egy álom. Ha képes vagy a megfelelő információkat átadni nekik, akkor ők rögtön tudják, hogy mit kell tenniük. Az első szezonunk végére úgy sikerült megszereznünk a második pozíciót, hogy többször állhattunk dobogón, mint bárki más a bajnokságban.

A következő évben már az NSR egy újabb változatával versenyezhettem. Tizenegy futamgyőzelemmel sikerült a bajnokságot is megnyernünk. Ez egy nagyszerű és egyben az utolsó 500-as bajnokság volt. Az utolsó 500-as versenyt megnyerni álomszerű volt, hiszen a sportág története az 500 köbcentiről szólt idáig. Ez volt talán az egyik legjobb versenyem eddigi pályafutásom alatt.

Ezután új szerződésünk aláírásával, a sportágban új időszámítás vette kezdetét a 4-ütemű gépekkel. 2001 augusztusában Suzukában mentem először az RCV-vel, ami már akkor is jó gép volt, de az elején azt gondoltam, hogy ha van is olyan jó, mint az 500-as, mégsem annyira gyors. Keményen dolgoztunk, és a gép készen állt az első Gp futamra, amit meg is nyertünk. A szezon végére a Yamaha eljutott ugyanarra a technikai szintre, mint mi. A téli tesztelések jól sikerültek, így jó formában néztünk az idei szezon elébe.

Az idei év nagyszerű volt számomra sok izgalmas futamon vettünk részt. A bajnokság második fele jól sikerült számunkra. Sepang után jött az ötlet, hogy váltanom kéne, mivel esőben, szárazon, a kedvenc pályáimon, de még azokon is, amelyeken eddig nem volt szerencsém, nyerni tudtunk. Így a motorral való munkánk a végéhez ért.

Az RCV-vel végzett munkám a végéhez ért. December 31-ig még HRC versenyző vagyok, így egyenlőre nem mondhatom el, hogy milyen géppel versenyzem jövőre. Annyi biztos, hogy nagy kihívás lesz számomra, és lehet, hogy kicsit őrültségnek is tűnik a váltás. Azt hiszem minden újságíró, szurkoló és mindenki, aki a sport elkötelezett híve, nagyon örül most, hiszen a következö szezon nagy csatákkal kecsegtet.

Végül még egy kérésem lenne a Hondához - Legyszi had próbáljam ki a 2004-es gépet, mielőtt elmegyek! - tréfálkozott Rossi.

Carlo Fiorani a HRC-től elmondta, hogy ők mindent megtettek annak érdekében, hogy Rossit maradásra bírják, mégsem jártak sikerrel. Végül megértették, hogy itt nem a pénzről van szó, hanem arról, hogy Valentino újabb kihívásokkal szeretne szembenézni a következő szezonban, és ez az, amit már a Honda nem tud számára nyújtani.