A fővárosi balesetek kilencven százalékáért a járművezetők, tíz százalékáért pedig a gyalogosok a felelősek - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési és közlekedési osztályának vezetője kedd reggel az M1 aktuális csatornán. Ezúttal is kiemelte, hogy gyakorlatilag nincs műszaki hibából bekövetkező, személysérüléses ütközés az utakon, vagyis kizárólag a vezető felkészültségén és higgadtságán múlik, hogy balesetet szenved-e - a technikai ok kizárható. Ha néha előfordul egy-egy, az is jobbára defekt, amit még motoron is ki lehet védeni esés nélkül, nemhogy egy autóban.

Lassan félmillióan látták már a civilautós felvételt, melyen pont egy robogós futár szabálytalankodik az első másodpercekben. A városi legendákkal ellentétben ezért nem jár 50 ezres csekk - mint például a tiloson áthaladásért -, a záróvonal-átlépés büntetési tétele mindössze tízezer forint

Kitért arra is - írja az MTI -, hogy nemrégiben újfajta ellenőrzést vezetett be a rendőrség: civil autókból figyelték a forgalmat és büntették meg a szabálytalan járművezetőket. Az akció sikeres volt, ezért idén is számíthatunk ilyen razziákra, sőt már nemcsak a fővárosban, hanem az egész országban felbukkanhatnak a kamerával és sebességmérővel felszerelt, jelöletlen autók.