Napokat töltöttél a legszebb utak, látnivalók és szállások felkutatásával? Ez csak természetes a hosszabb, egy- vagy akár többhetes motorostúrák előtt, hiszen mindenki azt szeretné, hogy felejthetetlen legyen a motoron töltött idő, ám legalább ilyen fontos, hogy a géped felkészítésére is szánj néhány percet.

continental-jotanacsok-motor-felkeszitesehez
A futófelület alapos átvizsgálása azért is hasznos, mert a rendellenességek rámutathatnak a motor műszaki hibáira. A kagylós kopás az elmulasztott futóműfelújításról „mesél”, míg a fényes, olajos nyomok arról árulkodhatnak, hogy kenőanyag vagy hűtőfolyadék jutott a gumira

Többször írtunk már róla, hogy miként tervezd meg az útvonalat, hogyan és mit csomagolj, sőt a rendhagyó európai közlekedési szabályokkal is foglalkoztunk, ám van egy részlet, ami méltatlanul kevés figyelmet kapott.

Mit és miként ellenőrizz a gumikon indulás előtt?

Július és augusztus a túrák időszaka, ezért a német Continental mérnökei az aktuális témával jelentkeztek, hogy segítsék a világjárók felkészülését. Három egyszerűen elvégezhető ellenőrzést javasolnak, amihez nincs szükség szerszámokra vagy különleges eszközökre, mégis nagyban hozzájárul a gondtalan nyaraláshoz.

continental-jotanacsok-motor-felkeszitesehez
Néha túlmisztifikálják a DOT-szám jelentőségét, hiszen a szakszerűen tárolt, 4-5 éves abroncs újként értékesíthető, ugyanakkor a 8-10 évesen akkor is érdemes cserélni, ha egyébként a mintázata még megfelel az előírásoknak. Utóbbi egyébként egységes, minimum 1,6 mm-es barázdamélységet várnak el Európa útjain

Az első lépés a futófelület és az oldalfal átvizsgálása. Azt tanácsolják, ha bármilyen rendellenes kopást, esetleg sérülést, repedést találsz, ne kockáztass – cseréld ki az abroncsot még indulás előtt! A nagy terhelés és igénybevétel ugyanis fokozhatja a tüneteket, ami azonnali cseréhez vezethet. Az pedig aligha szorul magyarázatra, hogy milyen időrabló és bosszantó, ha a túra egyik napján – a hágók felfedezése helyett – a sziesztájukat töltő gumisokat kell munkára bírnod...

continental-jotanacsok-motor-felkeszitesehez
Bármilyen apró repedést látsz a felületén, ne kockáztass: tedd le a motort, és még a következő használat előtt cseréld le az abroncsot!

Másodikként a guminyomást említették, ám erről korábban részletesen írtunk, ezért most csak röviden összefoglaljuk a lényeget. Fontos, hogy mindig hidegen és ugyanazzal a műszerrel mérj nyomást, amivel elkerülheted a hőmérsékletváltozásból és az eszközök beállításából adódó különbségeket. Hagyatkozz bátran a gyári értékekre, melyeket jellemzően a lengővillára ragasztott matricán tüntetnek fel! A túra során viszont többször is állításra szorulhat, elvégre teljesen más érték ideális, ha utassal, csomagokkal, teljes terhelésen robogsz a célpont felé vagy amikor szólóban szerpentinezel, terepezel a csillagtúra során.

continental-jotanacsok-motor-felkeszitesehez
Hasznos, ha van nálad nyomásmérő óra és egy kis akkumulátoros kompresszor – így bármikor ellenőrizheted, sőt be is állíthatod a guminyomást

Bármennyire is elővigyázatos vagy, előfordulhat, hogy az utazás alatt muszáj gumit cserélned, például ha defektet kapsz. Jól tudjuk, számos példa támasztja alá, hogy a „kukaccal” megjavított köpenyt még kilométerek ezrein át használták, de ez is csak olyan, mint a bukósisak, amiben már estek egyet. Elképzelhető, hogy nem lesz gond vele, ám nem véletlenül szabják meg a gyártók, hogy meddig használhatóak a biztonságodért felelő alkatrészek, felszerelések, és az ő ajánlásuk szerint a gumi élettartama az első defektig tart.

continental-jotanacsok-motor-felkeszitesehez
Filléres tétel és sokat segíthet a kisméretű, akkumulátoros kompresszor, valamint  – a patronnal kiegészített – gumijavító készlet

Ettől függetlenül szabad, sőt néha muszáj az út szélén befoltozni a lyukas abroncsot, hogy ne kelljen motorszállítót hívnod, ám csak a legközelebbi szervizig menj a foltozott gumival – emelik ki a szakemberek –, főleg ha nagy teljesítményű és tömegű géppel közlekedsz. Javítás közben megint kapóra jöhet a már említett, akkus kompresszor, elvégre pótolnod kell az elszökött levegőt, hogy továbbmehess.

continental-jotanacsok-motor-felkeszitesehez
Segíthet, de nem tökéletes – a defektspray

Vészmegoldásként szóba jöhet a defektspray, de ez nem minden defekt elhárítására alkalmas és viszonylag sok helyet foglal, ezért inkább a patronnal, szerszámmal, ragasztóval és „kukaccal” felszerelt javítókészletet javasoljuk. Utóbbi már csak azért is jobb ötlet, mert így nem adsz felesleges munkát a gumisnak, amikor leveszi a defektes köpenyt, majd hosszasan vakargatja a spray ragacsos masszáját a felni belsejéről...

continental-jotanacsok-motor-felkeszitesehez
Ne csak gumit cserélj! Noha a legtöbb műhelyben ezt kérés nélkül is elvégzik, ügyelj rá, hogy mindig új szelepet szereljenek be, mivel az elöregedett, repedezett alkatrész szintén nyomásvesztéshez vezethet

Mint láthatod, az abroncsok ellenőrzése csak pár perc, és igazán megéri rászánni az időt, hiszen a gumikon múlhat, hogy mennyire lesz élvezetes a motorozás, és hogy milyen élményekkel térsz haza a hónapokon át tervezett túráról.