Miként arra számítani lehetett, ismét mélyrepülésbe kezdett a kőolaj ára, és az utóbbi tíz napban 82-ről alig 70 dollárra csökkent a Brent árfolyama. Ez egyrészt olcsóbbá teheti a prémiumbenzineket, valamint újra elindíthatja a piaci versenyt a töltőállomások között.

csokken-a-benzin-ara-2021-december

Holnap várhatóan 10-11 forinttal csökken a 95-ös literenkénti ára, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyre kevesebb benzinkúton ragaszkodnak majd a novemberben megállapított, legfeljebb 480 forintos összeghez. Mivel néhány helyen már napjainkban is 462 és 464 forint között kínálják az üzemanyag literjét, a holnapi változás után akár 451 forintig mérséklődhet a benzin ára a diszkontkutakon. Ráadásul a Brent árának csökkenése szinte töretlen volt az utóbbi három-négy hétben, ezért elemzők arra számítanak, hogy év végéig folytatódik a tendencia, és egyre kevesebbet kell majd fizetnünk az üzemanyagért.