Az immáron Argentínában zajló keddi etap legnagyobb meglepetése az volt, hogy az összetettben magabiztosan vezető Adrien van Beveren közvetlenül a cél előtt hatalmasat esett, és bár megpróbálta elvonszolni magát a befutóig, fájdalmai miatt végül feladta a küzdelmet. Nemcsak ő került bajba, hanem a második helyezett Kevin Benavides is, aki alaposan eltévedt, így aztán a motorosoknál új nevek bukkantak fel az első háromban.

dakar-kiesett-desi-janos-es-van-beveren-17040
A korábbi éllovas, Van Beveren mellkasa és gerince is sérült, így feladni kényszerült az idei Dakart

A csillagok kiesését, illetve hibáit kihasználva a KTM-es Walkner ugrott az élre, de hondás üldözői - Barreda Bort és Benjavides - is lőtávolon belül vannak, még teljesen nyitott a verseny. A magyarajkú pilóták közül Saghmeister Gábor jelenleg a 84., míg Gyenes Emanuel a 25. helyről várja a folytatást.

dakar-kiesett-desi-janos-es-van-beveren-17041
Dési válltörés miatt kényszerült búcsúzni a viadaltól

Ma sem unatkozik majd a - mindössze 91 fősre fogyatkozott - motoros mezőny, ugyanis csaknem 750 kilométert kell megtenni a résztvevőknek, hogy Belén és Fiambalá érintésével eljussanak a Chilecitóban felállított célhoz.

Dakar - Összetett eredmény:

1. Walkner (KTM) 32:21:03

2. Barreda Bort (Honda) +39:42

3. Benjavides (Honda) +41:23

.

.

25. Gyenes Emanuel

.

84. Saghmeister Gábor