Miután a dél-amerikai országok kihátráltak az esemény mögül, Szaúd Arábia vette át a stafétát, így - bármilyen furán is hangzik - Afrika és Amerika után Ázsiában folytatódik a Dakar-rali. A közel 320 kilométeres első szakaszon Jeddah és Al Wajh között szoros küzdelem folyt a győzelemért, ám a mezőnyt vezető hondás Ricky Brabec egy műszaki hiba miatt kénytelen volt lemondani a diadalról, amely így a 2019-es győztes Toby Price-hoz került, míg Brabec két perccel mögötte ért célba.

Második nap aztán egy 367 kilométeres mért szakaszon küzdöttek meg egymással a motorosok, és kimondottan nagy meglepetést hozott az összecsapás, ugyanis az eddig nyeretlen Ross Branch (KTM) ugrott az élre, megelőzve a KTM-es Sam Sunderlandet és Pablo Quintanillát (Husqvarna). Ezzel összetettben is Sunderland vezet, előnye bő egy perc a második Quintanilla előtt, míg a hondás Benavides harmadik lett, vagyis (papíron) három márka osztozik a képzeletbeli dobogón.

Ami a magyarajkú versenyzőket illeti, Gyenes Emanuel 49. helyről várja a folytatást, Saghmeister Gábor pedig jelenleg a 118. a 134 fős mezőnyben.