Az amerikai Bringatrailer.com csapata találta meg a Németországban árult V-kéthengeres csemegét, ami nem is drága: jelenleg mindössze 1500 dollárnál, hozzávetőlegesen 460 ezer forintnál jár a licit.

Eladó egy pazar, 32 éves Honda Africa Twin

Hozzáértőknek nem kell magyaráznunk, milyen nagyszerű gépről van szó, hiszen ez a típus, azaz az XRV650 RD03 volt az Africa Twin sorozat első darabja, amit 1988-ban mutatott be a Honda. Az ilyen, mai értelemben vett kalandmotorok a nyolcvanas évektől kezdve kezdtek elterjedni széles körben, nem utolsó sorban az embert és gépet próbáló Párizs-Dakar raliknak és a magyar tervezésű BMW R80G/S sikerének köszönhetően.

elado-egy-pazar-allapotu-32-eves-honda-africa-twin-24705

Az 1979-ben útjára indított versenysorozaton a Honda először 1982-ben nyert az az XR550-el (Cyril Neveu-vel a nyeregben), majd a következő sikert 1986-ban könyvelhették el az NXR750 V-vel, ezt szintén Neveu vitte sikerre. Sőt, szegről-végről ez utóbbi masina szolgáltatta az alapot főszereplőnkhöz, az első szériás Africa Twinhez is, melyről itt láthattok közeli részletképeket. Bár az amerikai oldalon 1990-esnek írják a típust, az adatok alapján ez az 1988 és 1989 között készült első sorozatból származik. A hirdetési leírás értelmében eddig egy német repülőgép-szerelőnél szolgált, aki - látva a képeket - igyekezett megóvni a sérülésektől, mi több gondosan karban is tartotta.

elado-egy-pazar-allapotu-32-eves-honda-africa-twin-24706

Nem titok az sem, hogy újrakárpitozták az ülést, kicserélték a vezérlést és a motorolajat, emellett új gyújtógyertyákat is kapott a 647 köbcentis, 57 lovas, hengerenként háromszelepes blokk. Nézzétek csak meg a videót, igazán szép hangja van a 32 esztendős vasnak:

Egyébként az Africa Twin legújabb nemzedéke méltó utódja a dakaros felmenőkkel büszkélkedő első szériának, csak éppen most már egy remekbe szabott 1100-as erőforrás viszi a minden földi jóval és számtalan elektronikus vezetéstámogatóval felszerelt kalandort, amit tavaly novemberben próbáltunk ki. Akinek megtetszett az öreg motor, siessen, mert az aukció holnap, azaz február 28-án, pénteken este befejeződik! További részletek a Bringatraileren!