Ha egyszerűen körülnézünk az utcákon, úgy tűnhet, hogy a hazai motorállomány egészen kis hányadát teszik ki az elektromos gépek. Ez így is van, ám érdemes messzebbre tekinteni – miként Nathaniel Bullard, a Bloomberg elemzője is tette –, hogy észrevegyük: az elektromos motorok forradalma már javában tart.

Évente 32 millió elektromos motor már nem tréfa...

A meglehetősen tömény, közel 150 oldalas elemzésben kitérnek az energiaellátásra és gyakorlatilag minden olyan kérdésre, ami összefügg a karbonsemlegességgel, s így természetesen szóba kerültek a járművek is.

elektromos-motor-es-robogo-piac-2022
Értelemszerűen a könnyű mopedek, robogók és háromkerekűek között a legnagyobb az elektromos járművek aránya, hiszen ezeknél – a városi közlekedésből adódóan – kevésbé hangsúlyos szempont a hatótáv

Az összesítés szerint szó sincs róla, hogy az állami támogatásokkal és adókedvezményekkel vonzóbbá tett e-autók lennének az átállás legfontosabb elemei, sőt az elektromos motorok és robogók már most is sokkal nagyobb ütemben terjednek, mint a kocsik.

A tavaly eladott, összesen 80 millió két és háromkerekű 39%-a volt tisztán elektromos, míg a villanyautók a piac 13%-át tették ki.

Nagy szerepe volt ebben a világ tíz legnagyobb motorgyártója között jegyzett NIU-nak, mely nyolcféle modell több változatával van jelen Magyarországon, és a márkaalapítás után hét évvel már piacvezető volt Európában.

elektromos-motor-es-robogo-piac-2022
Az egyik meghatározó márka a NIU, mely az egymillió eladott járművel bekerült a világ tíz legnagyobb motorgyártója közé

A képet természetesen árnyalja, hogy „elektromos két- és háromkerekűeket” említ a tanulmány, így beletartoznak az Ázsiában népszerű, segédmotorként nyilvántartott háromkerekű személy- és teherszállítók is.

elektromos-motor-es-robogo-piac-2022
Nathaniel Bullard és a Bloomberg elemzése az elektromos járművek piacáról

Persze az új, regisztrált e-motorok és e-robogók aránya sem csekély, hiszen számuk tavaly meghaladta a 10 millió darabot, és akkor még nem beszéltünk a rendszám és egyéb regisztráció nélkül futó, forgalmi nélküli példányokról, melyek világszerte további milliós mennyiséget jelenthetnek.