Gyakran felmerül kritikaként, hogy az elektromos motorokról csak egy-két évtized és legalább 80-100 ezer kilométernyi tapasztalat után érdemes véleményt mondani. A tévhit alapja, hogy a 10-15 évvel ezelőtti e-robogók aksija roppant gyorsan öregedett, néha már 10-20 ezer kilométer után jelentősen veszített kapacitásából, ezért a felületes szemlélő egyenlőségjelet tett a mai gépek és az őskövületek közé. Ezért határozta el Budaházi Péter, aki már hét éve kizárólag e-motorokkal jár, hogy összefoglalja a tapasztalatait és megválaszolja a leggyakrabban előforduló kérdéseket.
Mi lesz az elektromos motorokkal százezer kilométer után?
Ő többféle típussal összesen százezer kilométert tett meg az évek alatt, mégpedig igazi ridegtartásban, hiszen több videója készült 35-40 fokos kánikulában és bőven fagypont alatti körülmények között. Mivel az akkumulátorok köztudottan rosszul vizsgáznak extrém melegben, illetve hidegben, ő láthatóan „mindent megtett annak érdekében”, hogy valamilyen műszaki hiba vagy negatívum jelentkezzen, ami az átlagos felhasználóknál elő sem fordulhat. Péter öt pontban foglalta össze tapasztalatait, a leggyakrabban előforduló előítéleteket és a világhálón keringő féligazságokat, valamint gyorsan meg is válaszolta őket.
Kínai, tehát gagyi! – talán ezt a legkönnyebb cáfolni, mivel saját motorján is öles betűkkel szerepel a „Made in China” felirat, jelezve, hogy a kínai származás ma már nem az olcsó és silány termékek szinonimája. Nem véletlen, hogy egyes kínai városokban több e-motor fut, mint egész Európában, és nem látsz úton-útfélen lerobbant gépeket. Ennek oka, hogy a távol-keleti ország már másfél évtizede élen jár az elektromos kétkerekűek piacán, és azóta rengeteget javult a hangtalan vasak megbízhatósága, illetve hatótávja is.
Egyébként pedig elég megnézni a többi használati tárgyat, mint az új, prémium kategóriás tévé, telefon, laptop, elvégre ezek közül is megannyi Kínában lát napvilágot, de a műszaki cikkeknél ez valahogy természetes...
Mindegy, mennyit fogyaszt, mert az aksicsere egy vagyonba kerül! – Péter szerint itt is az Aliról vagy eBayről vásárolt, filléres elektromos járművekre épül a sztereotípia, és tapasztalatai alapján tényleg csak előítéletről van szó. A régebbi telepeken valóban mérhető degradáció, de ez az ő esetében hét évvel ezelőtti technikát jelent, mely 51 000 kilométeren át szolgált, vagyis többszörösen kitermelte az árát. Ráadásul ma már nem 500-1000, hanem 3000-4000 feltöltési ciklus után után kezd érezhető mértékben csökkenni a kapacitás, tehát a kisebb, 50-80 kilométeres hatótávú robogóknál is 150-250 ezer kilométer után lesz esedékes a csere.
Hasznos tanácsokkal is szolgált Péter a tulajdonosoknak: sokat tehetsz a telepért, ha rendszeresen 10-90% közötti töltöttséggel használod, télen nem hagyod hónapokra, lemerülve a hideg garázsban, illetve az sem tesz jót neki, ha huzamosabb ideig egyfolytában töltőn van.
A kínai motorok gumijai nagyon csúsznak az esőben! – Egyértelmű, hogy a régi fejlesztésű, kínai CST köpenyek adják a megállapítás alapját, melyeket megannyi típusra szereltek fel gyárilag, és legtöbbször jogos is ez a kritika.
Persze mára ez is megváltozott, sőt az ő A1-es gépe, az RQi gyárilag Pirelli abroncsokon fut, és egyébként is egy gumiról van szó – ha szeretnél kisebb futásteljesítményű, de puhább, jobban tapadó köpenyt, bármikor cserélheted.
Kínaihoz nincs alkatrész! – Ez sajnos általános probléma, egyaránt láttunk már prémium kategóriás autót és motorkerékpárt hónapokig állni, mert egy spéci alkatrészre várt a szerviz. Ilyen szempontból nincs különbség az elektromos és a benzines között, leszámítva azt, hogy az e-motor lényegesen kevesebb mozgóalkatrészből áll, ezért az erőforráshoz és erőátvitelhez köthető meghibásodások esélye is kisebb.
Nincs rá garancia! – sokan hoznak be külföldről használt elektromos motorokat, és meglepődnek, hogy a hazánkban előírt, 3 éves jótállás nem vonatkozik rájuk. A köznyelvben csak garanciaként emlegetett szolgáltatás ugyanis annak az országnak a szabályai szerint él, ahol a járművet először forgalomba helyezték, és az EU-ban ez többnyire két év. Emellett a garancia nem vonatkozik a törésekre, balesetben megsérült elemekre, kopóalkatrészekre, azaz nem automatikusan és ingyen javítják, csak ha valóban garis hibáról van szó.

Nem beszélve arról, hogy a benzines és az elektromos motornál is feltétel az időszakos szervizek elvégzése – enélkül hiába is szeretne bármit érvényesíttetni a tulajdonos.
Mire nem jó az elektromos motor?
Ha szeretnél túrázni és egy megállóval eljutni a horvát tengerpartra vagy a Glocknerre, akkor még néhány évig mindenképpen maradj a benzineseknél, hiszen továbbra is ezek jelentik a kompromisszummentes megoldást. Ugyanakkor egy német kutatás szerint a 125-ösnél nagyobb modellek évente 2000-2500 kilométert tesznek meg átlagosan, ami féléves szezonnal számolva napi hatvan kilométernek felel meg...
Ha napi 150 kilométernél kevesebbet ingázol és van konnektor a munkahelyeden, akkor számodra már ma is költséghatékony, környezetbarát megoldás az elektromos jármű. Elvégre a tankolás árának töredékéből közlekedhetsz, százezreket spórolhatsz minden szezonban, ráadásul sokkal dinamikusabb A1-esed lesz, mintha egy 125-öst választottál volna. Arról nem beszélve, hogy az akkumulátor gyors kapacitásvesztésétől sem kell tartanod, hiszen a 3-4000 feltöltési ciklus a gyakorlatban 2-300 000 kilométeres futásteljesítményt jelent.