A július elsején indult pályázat részletes leírásából kiderül, hogy ezúttal a legfeljebb 1,1 millió forintba kerülő, L1e-B kategóriájú elektromos motorok és robogókat vásárolhatunk állami támogatással, a visszatérítés mértéke pedig legfeljebb 50% és/vagy 500 ezer forint.

Akár féláron vehetünk új robogót

Viszonylag egyszerűek, könnyen átláthatóak a technikai követelmények is, tekintve, hogy csak a motor teljesítményét (minimum 1400 W) és akksikapacitását (legalább 1800 Wh) szabták meg a pályázatban, illetve azt kötötték ki, hogy egyszemélyes, utasszállításra alkalmatlan modellekre igényelhető a támogatás.

elektromos-robogo-vasarlas-palyazat
A támogatott motorok és robogók mindegyike 1,4 kW-nál nagyobb teljesítményű és akksi is legalább 1,8 kWh-s kapacitású

Jó néhány elektromos motor, illetve robogó megfelel a követelményeknek, csak az Adves.moto gyűjtésében négy különböző modell számos változata szerepel, beleértve a Motron Viziont is. Utóbbi azoknak lehet érdekes, akik nem robogót, hanem hagyományos felépítésű motort vásárolnának, de szeretnék igénybe venni az állami támogatást.