A Magyar Biztosítók Szövetsége 13 tagbiztosítóval összefogva fejlesztette ki a január 7-től elérhető alkalmazást, mely az alábbi linkről ingyenesen letölthető. Legfontosabb erénye a jól ismert „kék-sárgával” szemben, hogy a résztvevők képeket, videókat is feltölthetnek, így sokkal pontosabb képet festhetnek az ütközésről, mint korábban. Persze az sem mellékes, hogy eddig azért húzódott el sok-sok ügy, mert hiányosan vagy tévesen töltötték ki a bejelentőt, ami teljesen megszűnhet az új, e-kárbejelentő bevezetésével.

elektronikus-baleseti-bejelento-alkalmazas-20594
Gyorsabbá, egyszerűbbé és pontosabbá válhat kárleírás a nemrég megjelent, új applikáció segítségével. Már csak arra kell ügyelni, hogy soha ne legyen szükség rá...

Ugyanakkor nem változtak az ütközések utáni teendők, tehát ezentúl is öt napja lesz a károkozónak, illetve egy hónapja a vétlen félnek, hogy jelentkezzen saját biztosítójánál. Az új rendszer bemutatóján kiemelték, hogy a fenti határidők csak a papíron beadott káreseményekre vonatkoznak, hiszen ha mindkét fél aláírja az e-kárbejelentőt, az egy gombnyomással beküldhető a társaságokhoz, vagyis sok időt és utánajárást megspórolhatnak a sofőrök.