– Súlyos közlekedési baleset miatt zárták le a horvátországi Jadranska magistralát, vagyis a D8 utat Karlobag közelében. Bár a magyar lapok egy része „autópálya-balesetként” hivatkozott a karambolra, vélhetően a horvát-magyar gépi fordítás eredményeként, valójában a motorosok kedvelt célpontjáról, a tengerparton futó látványútról van szó. A tragédiában egy magyar motorvezető megsérült, egy pedig életét vesztette – közölte a Lika–Senj megyei rendőrség.
A hatósági jelentés szerint a balesetben egy pótkocsis teherautó és három motorkerékpár ütközött össze. A teherautót egy 45 éves horvát férfi vezette Zadar irányából Rijeka felé, amikor a szemközti sávban három motoros közeledett, közöttük a magyar pilóta, aki – a rendőrség tájékoztatása szerint – áttért a másik sávba, ahol frontálisan ütközött a szembejövő teherautóval. Az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, míg egy másik, 42 éves magyar vezető szintén elvesztette uralmát járműve felett, elesett, majd nekiütközött a harmadik résztvevőnek, egy 31 éves német állampolgárnak – ő könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
Néhány órával az ütközés után érkezett a sokkoló hír, hogy a baleset áldozata nem más, mint nagyra becsült barátunk, a magyar motoros élet meghatározó alakja, Pusztai Gábor, aki a Yamaha Motor Hungary értékesítési és marketingvezetőjeként dolgozott. Kiváló, tapasztalt pilótaként ismerték, aki síkra szállt a biztonságos közlekedés mellett, valamint szívügye volt a kétkerekű közlekedés népszerűsítése.
Több fontos hazai kezdeményezést támogatott, például a CL4 Offroad Motoros Iskolát, ahol a legkisebbektől a felnőtt, illetve újrakezdő pilótákig mindenki jobb motorossá válhatott. Gondolatai ma is a fülünkben csengenek, ahogy a képzés során hangsúlyozta:
Szeretném, ha a motorosok biztonságosan és élvezetesen róhatnák az utakat, illetve a versenypályákat, s ehhez nem elég egy jó gép, mert az mit sem ér a megfelelő tudás nélkül.
Pusztai Gábor mindössze 44 éves volt. Nyugodjék békében!
Frissítve:
Többen hozzászóltak a hírhez a közösségi oldalakon, és az egyik kommentből kiderült, hogy nem pontosan úgy történt a baleset, ahogy azt a helyi lapok leírták:
A sajtóban megjelent hír szerint a horvát rendőrség a gyorshajtást nevezte meg a tragédia okaként, azonban fontos kiemelni, hogy nem feltétlenül ül az, amit a cikkben írtak. Megbízható, hiteles forrásból megtudtuk a valódi körülményeket: nem volt gyorshajtás, sem felelőtlen vezetés. Egy alagútba érkezve a szemben lévő sávban egy teherautó állt, amely kissé átlógott a motorosok sávjába. Elöl haladt egy idegen motoros, aki a látványtól megijedve az alagútban hirtelen satuféket nyomott. Őt hátulról eltalálta Gábor, aki a motorjáról lerepülve nekiütközött a teherautónak, és a helyszínen életét vesztette. Az összeütköző motorok elsodorták Gábor barátját is, akivel együtt motorozott. Őt a kórházból ma engedték ki, szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta. Tudjuk, hogy mindez nem változtat a tragikus helyzeten, de legalább tisztán látható, mi történt valójában.
– áll a hozzászólásban.