A motorkerékpárokon – az autókkal ellentétben – legtöbbször megbontás nélkül is látható a motorszám, így egy elcsúszás vagy baleset során könnyen megsérülhet, és akár egy vagy több karakter is olvashatatlanná válhat. Ez korábban sok fejtörést okozott a tulajdonosnak, hiszen a közlekedési hatóságnál kellett igazolást szereznie, hogy nem szándékos rongálás vagy manipuláció eredménye látható a blokkon, majd az elkészült jegyzőkönyvvel a birtokában új azonosítót kérni a vizsgálat után.
Ez volt az úgynevezett AF-es motorszám, de nem csak emiatt okozott felesleges papírmunkát a motorszám ellenőrzése.
Elvégre a motorkerékpárok erőforrásának teljes felújítása sokszor felért egy gazdasági totálkárral, ezért kézenfekvőbb megoldásnak bizonyult egy másik, használt, de jobb állapotú hajtómű beszerzése. Ennek azonban értelemszerűen más volt a motorszáma – akkor is, ha a motorkód egyezett –, így csak beépítési és származásigazolással, új vizsgával, valamint okmányirodai átírás után lehetett használni a járművet, holott a pár karakteren kívül műszakilag semmi nem változott.
Nos, ennek mától vége, ugyanis a Magyar Autóklub friss cikke alapján ezentúl nem ellenőrzik a motorszámot, sem a motorkódot az eredetiségvizsgálaton.
A motorkód és a motorszám már nem egyedi azonosító a vizsgán
A ma életbe lépett módosítás után lényegesen egyszerűbbé válik a motorcsere, ugyanis (idézzük)
az eredetiségvizsgán csak az alvázszámot, az adattáblákat veszik górcső alá, az erőforráshoz kapcsolódó motorkódot nem ellenőrzik.
Jóllehet, ennek van némi kockázata, emelte ki az Autóklub, hiszen adásvételnél nem nézi majd senki, hogy az adott autótípusnak megfelelő motorkód van-e a blokkon vagy sem. Ez a lépés pedig kedvezhet a tunereknek, akik akár nagyobb motort is beszerelhetnek anélkül, hogy átírásnál lebuknának…
Röviden tehát mától olvashatatlan, megsemmisült, az eredetitől minden tekintetben eltérő motorszámmal és motorkóddal is sikeres eredetiségvizsgát tesz az autó, motor, tehát átíratható lesz, és legfeljebb a műszaki vizsgán tehetnek fel kérdéseket a tulajdonosnak, hogy volt-e bármilyen módosítás a gépen.