Ami az idei év első kilenc hónapját illeti, 14,1 százalékkal nőttek a márka globális eladásai, és szeptember végéig közel 150 ezer BMW talált gazdára.

Nagy menetelésben a BMW Motorrad

Egyébként az idei évre 180 ezer kétkerekű értékesítését tűzték ki célul, és úgy fest, hogy ez simán meglesz, és azon sem lennénk meglepve, ha 2020-ra túllépnének az akkorra tervezett kétszázezres határon. A márka nagy menetelése már az évtized eleje óta tart, az eddigi rekordot tavaly érték el, amikor is 162 ezerrel fejezték be a szezont.

A BMW két számjegyű növekedésében nagy szerepe volt a példátlanul jól teljesítő indiai piacnak is, ahol egy évvel ezelőtt indult el a termelés a márka új gyárában. Kiemelkedően jól szerepelnek a bajorok Kelet- és Nyugat-Európában, azonban még a rendszeresen gyengén teljesítő dél-amerikai régióban is növekedni tudtak, elsősorban a brazil és a kolumbiai eladások lendületes emelkedésének köszönhetően.

eroteljesen-nonek-a-bmw-motorrad-eladasok-24037
Tavaly az F 850 és az R 1250 GS megjelenése pörgette fel az eladásokat, míg idén a hárommillió forint alatt kínált F 900 R és az F 900 XR crossover érkezése adhat új lendületet a cégnek

A történethez hozzátartozik, hogy a prémiummárkák sikere mindenütt kimagasló, és a BMW a harmadik legkeresettebb gyártó ebben a szegmensben a Harley-Davidson és a KTM után. Elemzők szerint hamarosan akár az élre is ugorhatnak a kék-fehérek, hiszen csak a növekedés mértékét tekintve toronymagasan vezetnek a két rivális előtt.