Noha jó pár ikonikus modell áldozatul esett a jelenlegi, Euro 5-ös szabálynak, így például a CB1100, az FJR1300, sőt a ZZR1400 is, várhatóan jövőre tovább szigorítják Európában a motorok környezetvédelmi előírásait. Jóllehet, ez nem lesz olyan drasztikus lépés, mint az Euro 4-5 váltás, így is többletköltséggel jár a gyártóknak.

Mennyivel lesz szigorúbb az Euro 5+ norma?

A legfontosabb különbség a jelenlegi Euro 5 és az Euro 5+ között, hogyu tóbbi főként a jármű saját diagnosztikai rendszerét érinti, valamint nagyobb hangsúlyt kap a motorkerékpár zajkibocsátása, a kipufogó és az erőforrás hangja, azaz arra lehet számítani, hogy még

a jelenleginél is halkabban duruzsolnak majd a kipufogók 2024-től.

euro5-kornyezetvedelmi-besorolas
Az is újdonság, hogy az üzemidő legalább 10%-ában kötelező monitoroznia gép fedélzeti rendszerének az ECU (elektronikus motorvezérlő egység) tökéletes működését, és jelezni a vezetőnek, ha bármilyen hibát tapasztal

Egyebek mellett arra is kötelezik a gyártókat, hogy a 130 km/óránál nagyobb végsebességű motorkerékpárok katalizátorát az eddigieknél is alaposabban teszteljék. Többek között azt is igazolnia kell a márkáknak, hogy – tesztjeik alapján – a kipufogórendszer 35 ezer kilométer után is olyan hatékonyan semlegesíti a károsanyagokat, mint újkorában.

euro5-kornyezetvedelmi-besorolas
Az OBD II fedélzeti diagnosztikára azért van szükség, hogy mielőbb jelezze a vezetőnek a gyújtáskimaradást vagy az oxigénérzékelő (t.i. lambdaszonda) hibáját, azaz bármit, ami növelheti a károsanyag-kibocsátást

Ezúttal tehát nem a károsanyag-kibocsátás csökkentése a legfontosabb cél, hanem az, hogy a motor – a terheléstől és a futásteljesítménytől függetlenül – teljesítse a gyárilag megadott értéket, illetve jelezze a vezetőnek, ha bármilyen hibát érzékel.