Több mint három évtizede lépett életbe a környezetvédelmi normákat megszabó Euro 1 norma, és azóta számtalan módosításon esett át az autókra, majd később motorokra is vonatkozó előíráscsomag. A négykerekűek besorolása már Euro 7-nél jár, míg a motorok idén januárig állhattak forgalomba Euro 5-igazolással, majd életbe lépett az Euro 5+ – írja az Autósélet.
Az Euro 5+ legfontosabb előírásai
A két- és háromkerekű motorkerékpárok anno kaptak némi haladékot, ezért csak 1999-ben döntöttek az Euro 1-es besorolásról, majd két évtized alatt eljutottunk az Euro 5-ig, ami sajnos azzal járt, hogy a húszas évek elején valódi ikonok tűntek el az európai kereskedésekből, mint a Yamaha FJR1300 vagy a Kawasaki ZZR1400.
Ami az Euro 5+ részleteit illeti, ezúttal a kibocsátási értékeken nem módosítottak, ellenben elvárják, hogy a járművek használtan, több tízezer kilométer után is ugyanolyan zajszintet, illetve károsanyag-kibocsátási értéket produkáljanak, mint újonnan.
Ezért mostantól a motorosoknak is jobban oda kell figyelniük arra, hogy a katalizátor, a kipufogórendszer és az oxigénérzékelő (közismert nevén lambdaszonda), illetve maga az erőforrás is tökéletes állapotú legyen.
A hírek szerint a zajkibocsátási határértékeket is tovább mérsékelték volna az unió módosításcsomagban, de mivel ez túlzott terhet jelentett volna a gyártókra, végül a decibelértékek változatlanul kerültek át a 2020-ban bevezetett rendszerből. Röviden tehát az Euro 5+ nem jelent olyan szigorítást, mint az Euro 4-ről 5-re váltás, hiszen ezúttal nem változtak a károsanyag-kibocsátási értékek, ugyanakkor a bonyolultabbá váltak a motorok az új alkatrészekkel, és ez hatással van az új járművek árára is.