Érdekes képet mutat az öreg kontinens motorpiaca, különösen az olasz, francia és brit adatok aggasztóak. Mint az a Visordown friss összesítéséből kiderült, az európai eladások 9,5%-kal csökkentek tavaly 2016-hoz mérten, s Nagy-Britannia volt a legnagyobb vesztes - a Brexit körüli kalamajka, a társadalmi problémák sokasága és a rengeteg motorlopás is hozzájárulhatott, hogy csaknem ötödével kevesebb nagymotor talált gazdára, mint egy évvel korábban.

europai-motorpiac-17438
Az olasz motorpiac az utóbbi hét évben harmadával lett kisebb, azaz tavaly százezer darabbal csökkent (!) az eladott motorok száma 2010-hez viszonyítva. Ez a tendencia figyelhető meg Franciaországban is, míg a spanyol gazdaság - ilyen értelemben - stagnált, a német pedig kismértékben nőtt 2010 és 2017 között

Recesszió ide vagy oda, a visszaesés dacára is Olaszország volt tavaly a kontinens legerősebb állama, míg második helyre Franciaország zárkózott fel, beelőzve a 2016-ban még stabilan ezüstérmes, de tavaly rosszul szereplő Németországot. Ugyanakkor elemzők rámutattak, hogy a 2017-es visszaesés hátterében nemcsak gazdasági, hanem környezetvédelmi okok is állnak, ugyanis a kereskedések 2016 végén óriási kedvezménnyel árulták - s hozták forgalomba - megmaradt Euro 3-as modelljeiket. Végeredményben tehát egy mesterségesen felerősített 2016-os idény számai állnak szemben a gyengébb 2017-es számokkal, azaz a piac mélyrepülése szinte már az Euro 4 norma bevezetésekor borítékolható volt.