Négy éve azt írtuk, hogy az a világbajnokság – és a Ducati is – a sóderágyban dőlt el. Nos, mintha a történelem ismételné önmagát, tegnap is egy Ducati kicsúszása tett pontot az idei bajnokságra.

fabio-quartararo-vilagbajnok-lett
Rossi 10. lett utolsó hazai versenyén

Marquez nyert, Rossi búcsúzott, Quartararo ünnepelt

Nehéz dolga volt Quartararónak, hiszen a szerencsétlenül sikerült edzés végén csak a mezőny hátsó negyedébe kvalifikálta magát, míg Bagnaia az élről startolhatott.

fabio-quartararo-vilagbajnok-lett

Erős tempót diktál az élen Bagnaia és mögötte Miller, ám a ducatisok kockáztattak, ami végül balul sült el. Tudniillik a pálya karakteréből és a hőmérsékletből adódóan itt gyorsan kihűl az abroncs bal oldala, így amikor a sok jobbos kanyar után terhelni kezdik a pilóták, instabillá válhat a motor, különösen a keményebb keveréken, amit a két élen álló ducatis használt.

fabio-quartararo-vilagbajnok-lett

Így történhetett, hogy előbb Miller, majd a vb-címért küzdő Bagnaia is ugyanott, ugyanabban a balos kanyarban dobta el a motort. Ezzel a győzelem Marquez ölébe hullott, mögötte csapattársa, Espargaro jött be második helyen, az ellenfél nélkül maradt Quartararo pedig megérdemelten behúzta első királykategóriás világbajnoki címét.

fabio-quartararo-vilagbajnok-lett

Mindenképpen szót érdemel Bastianini, aki ismét hihetetlen hajrát mutatott be, és dobogóra állhatott az igencsak öreg technikával, sőt ezzel ismét ő lett a legjobb ducatis. A futam részletes végeredményét itt találjátok.

fabio-quartararo-vilagbajnok-lett

A következő hétvégéken tehát felszabadultan motorozhat Quartararo, míg a ducatisok tisztán a győzelemért küzdhetnek, immáron a vb-cím terhe nélkül – ez alapján úgy fest, hogy még izgalmas versenyek várnak ránk idén.