A történet még idén júliusban kezdődött, amikor a háromfős társaság Mohács közelében motorozott. Egy személyautó előzte meg őket, mely túl közel ment hozzájuk, ezért amikor a motorosok utolérték, megpróbálták számon kérni rajta, miért nem hagyott biztonságos oldaltávolságot a manőver közben. Szó szót követett, s a vita addig fajult, hogy a kocsi sofőrje és a motorosok az út szélén összeverekedtek.

garazdasag-miatt-itelhetik-el-a-mohacsi-motorosokat-15538
Tanulság? Bármit is követ el egy autós, a tettlegesség nem megoldás, még ha elsőre „jó ötletnek” is tűnik... (A kép illusztráció)

Ügyükben a Mohácsi Rendőrkapitányság nyomozott, a motorral közlekedő, 26 és 56 éves férfiakat, illetve egy 29 éves hölgyet gyanúsítottként hallgatták ki, illetve meghallgatták az autó sofőrjét is. Végül úgy találták, hogy a motorosok garázdaság és testi sértés miatt kell feleljenek, ezért vádemelési javaslatot tettek, amit továbbítottak az Ügyészségnek, azaz bírósági ügy lesz a kezdetben ártatlannak tűnő szóváltásból.