A GoPro ismét nehéz helyzetbe került, és az amerikai tőzsdefelügyelethez benyújtott dokumentum szerint átszervezési programot indít, amelynek részeként 145 munkavállalótól válhat meg, miután korábban már 6-700 embert elküldött a vállalattól. Jóllehet, az átszervezés a spórolást szolgálja, így is csaknem 15 millió dollárba kerülhet, beleértve a végkielégítéseket és más juttatásokat.

A GoPro nehéz helyzetét jól mutatja, hogy a márka, amely egykor szinte egyet jelentett az akciókamerával, ma már jóval erősebb versenyben próbál talpon maradni. Ennek eredményeként a részvények értéke a 2014-es csúccsal öszevetve drámaian visszaesett:
akkor az árfolyam még 93,85 dollár volt, tavaly pedig 0,70 dollárért jegyezték, azaz nagyjából egy százalékát érte, mint egy évtizedDel korábban.
Eközben a vetélytársak több lábon állnak: az Insta360 új kamerákkal, a DJI pedig drónokkal, mikrofonokkal és képalkotó eszközökkel erősíti tovább a helyzetét a piacon. Így a legújabb fejlesztés, a GoPro Max 2 nem csupán egy új termék a kínálatban, hanem sorsdöntő modell egy olyan vállalat számára, amelynek egyre sürgetőbb választ kell adnia a megváltozott piac kihívásaira.