A többcélú komplexumban 2023-tól – a már megkötött szerződések szerint legalább tíz évig – MotoGP-futamokat rendeznek, emellett évente 200 rendezvénynappal kalkulálnak – derült ki a mai sajtótájékoztatón. A nyomvonal nem változott, gyakorlatilag maradt a tavaly beharangozott, eredeti kör, pedig igazán látványos tervek érkeztek az új „Hajdúring” kapcsán.  

A BORD Építész Stúdió tervei alapján készül a magyar MotoGP-pálya

Az innovációs és technológiai miniszter tavaly júniusban jelentette be, hogy „a magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is".

hajdunanas-motogp-palya-bord-epitesz-studio
A nyertes BORD Építész Stúdió látványterve a pályáról

A versenypálya ívéhez simulva két 12 méter magasra emelt, két kilométer hosszan elterülő, természetes partfalat hoznak létre. Ez az elem köti össze a rendezvényhelyszíneket a lelátókkal, továbbá védelmet nyújt a pálya káros zajhatásai ellen.

Különlegessége, hogy tetején bárki végig sétálhat, miközben egyedi nézőpontból követheti a versenyt. 

Palkovics László a projektindító sajtótájékoztatón azt mondta: a beruházás, amely a pályaépítés mellett kiterjed a kiszolgáló létesítmények, tréningközpont, konferenciaközpont, szálloda építésére is, összesen 65 milliárd forintba kerül.