Barta György, a társaság ügyvezetője elmondta: a mindössze egy négyzetmilliméternyi biztonsági címke nem reprodukálható, ezáltal az ilyen azonosítót viselő árucikkek garantált forrása, eredete is beazonosítható. A világújdonságot orosz közreműködéssel, valamint az ELTE Matematikai Intézetének szakmai együttműködésével fejlesztették ki, a munkához 635 millió forintot nyertek uniós pályázaton. Már megkezdték a technológia továbbfejlesztését is a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködve, ami azért lényeges, mert a hamisítással foglalkozók is jószerivel naprakészek - áll az MTI összefoglalójában.

hamisitas-elleni-azonosito-6307
A hamis termékek felismerése nem mindig egyszerű - ezt könnyíti meg a most bemutatott magyar találmány

Az utóbbi években az ipar minden területén - így a kenőanyagok és járműalkatrészek között is - nagy mennyiségben jelentek meg az eredetire szinte megszólalásig hasonlító, mégis eltérő forrásból származó, gyengébb minőségű utánzatok. A motorosok leggyakrabban a gyújtógyertyák és a motorolajok között találkozhattak ilyenekkel. Ismerve, hogy a kényes erőforrásokban milyen kárt okozhat egy a hőterheléstől megolvadt gyertya vagy nem megfelelő kenőanyag, valószínűleg a piac résztvevői, s így a vásárlók is szívesen áldoznak majd néhány forintot arra, hogy garantált minőségű és azonosítót viselő terméket vásároljanak.

hamisitas-elleni-azonosito-6309
A hazai piacra évente 45-50 ezer tonna kenőanyagot hoznak be az importőrök, ebből mintegy 15-20 ezer tonna hamis, illetve feketén, adózatlanul érkezik az országba – áll el az Autós Nagykolaíció (ANK) kenőolaj-tagozatának felmérésében

Az árucikket egy roncsolás-mentesen nem eltávolítható fémezett fóliacsíkkal látják el, amelynek újbóli létrehozása kivitelezhetetlen. A fóliacsík mellett feltüntetik a termék QR-kódját is, amely azonosítására, a jellemzők tárolására szolgál. Az egyedi termékmegjelölő és -azonosító informatikai összekapcsolása azért lényeges, mert így a vásárló egy okostelefon segítségével megbizonyosodhat az áru valódiságáról. Az új, hazai fejlesztés már most népszerű, a cég már több gyártótól konkrét megrendelést kapott a termékazonosítóra, amelynek sorozatgyártása várhatóan még ebben az évben megkezdődik, és ennek köszönhetően több mint száz munkahely létesülhet Miskolcon.