A 2014-ben megjelent, könnyű és filigrán Street 750 igazi meglepetés volt, hiszen merőben eltért a megszokott, terebélyes és súlyos Harleyktól. A cég vezetői is úgy nyilatkoztak, hogy ez - névrokonaitól eltérően - nem a végtelen utak motorja, hanem a rövid távú és városi közlekedés stílusos, sokoldalú eszköze.

A Dark Custom™ stílus jegyében készült vas idei kiadásában 750 köbcentis, folyadékhűtéses, Revolution X® V2-es erőforrás dolgozik, 59 Nm-es csúcsnyomatékkal.

harley-davidson-street-750-12661

Semmi csicsa, csak letisztult vonalak és a hangsúlyos V2-es blokk. A klasszikus ívek megmaradtak, de a „kicsike” idéntől még több színt öltött magára
Méretei még a hölgyvezetőknek is megfelelhetek, hiszen ülésmagassága csupán 710 milliméter, súlya pedig mindössze 229 kiló. Immáron még több színből választhat a leendő tulajdonos, tudniillik a klasszikus fekete (Vivid Black) mellett elérhető Fire Red (piros) és SuperiorBlue (kék), valamint Black Denim árnyalatokban is, összesen hatféle verzióban, ráadásul az Easy Ride program keretében most még kedvezőbb áron elérhető a modell.